A németeknél jogellenes lett a minimálbér

2008.03.10. 08:03
A berlini közigazgatási bíróság jogellenesnek minősítette a szövetségi munkaügyi minisztérium döntését az egész postai ágazatra kiterjesztett, egységesen alkalmazandó minimálbér alkalmazására.

A döntés ellen máris fellebbeztek a német állami szervek, és a másodfokon eljáró szövetségi közigazgatási bíróság elvileg megerősítheti az ágazati szintű minimálbér rendszerét. A Deutsche Post versenytársai viszont üdvözölték az elsőfokú ítéletet, mert arra számítanak, hogy alacsonyabb alkalmazotti fizetések mellett sikeresen szembe tudnának szállni a volt állami nagyvállalattal.

A teljes postai és lapterjesztési szektorra kiterjedő, egységes minimálbért a német szociáldemokraták kényszerítették ki a nagykoalícióban részt vevő kereszténydemokrata-keresztényszocialista blokktól. Az SPD tervei szerint azonban ez csak az első lépés lett volna a minimálbérek széles körű - és egyszer talán univerzális - bevezetése előtt, amellyel a párt újra profilírozni tudná magát ideológiai platformjának fenyegető szűkülésével szemben.

A konzervatív CDU-CSU blokk által kényszeredetten vállalt kompromisszumot azonban már kezdetben súlyosan bírálták vezető közgazdászok és vállalkozói szervezetek. A volt állami posta versenytársai nehéz helyzetbe kerültek a kötelező minimálbér miatt, a PIN például a 8,00-9,80 eurós órabér-minimum miatt csődöt jelentett, és megkezdte az elbocsátásokat. A kinevezett csődgondnok most arra számít, hogy a maradék aktívák jelentősen felértékelődnek, és a pályázó három befektető valamelyike - a nagyobb vételér kifizetése után - rövidesen újra felveszi az elbocsátott dolgozókat.

Ugyancsak üdvözölte az ágazati minimálbér első fokon való eltörlését az újonnan alakult postai és futárszolgáltatók szövetsége (BdKEP), illetve a német piacon ugyancsak terjeszkedni szándékozó holland posta, a TNT.