Brüsszel nem lesz elnéző a Microsofttal

Nem tekintjük magunkra nézve irányadónak, hogy az Egyesült Államok bírósága jóváhagyta a Microsoft Corp. és kilenc szövetségi állam között korábban létrejött megegyezést, mert Európában mások a trösztellenes ügy nézőpontjai, és saját szabályainkat kell érvényesíteni - nyilatkozta az EU brüsszeli bizottságának szóvivője.
Amelia Torres arra reagált, hogy a Microsoft ellen az USA-ban most véget ért perben a bíróság elutasította a felperesek keresetét, amellyel egyebek között szélesebb körű hozzáférést szerettek volna biztosítani a Windows forráskódjához. Az elutasító döntés nyomán a riválisok szerint még inkább megnő a cég domináns szerepe a szektorban.

Brüsszelnek nem kell magát határidőhöz tartania döntése meghozatalakor - jelentette ki Torres, amiből elemzők arra következtetnek, hogy a vizsgálat még jó néhány hónapig eltarthat. Az elvileg kiszabható büntetés maximuma a cég éves árbevételének 10 százaléka lehet.

A Microsoft elzárkózik

Az EU versenyhatóságaként eljáró bizottságnak nem tetszik, hogy a Microsoft megcélozta az olcsóbb szerverek piacát, de nem adott alapvető információkat a gyártóknak az ezekben használt Windows-szoftverről. Emellett a Microsoft a bizottság álláspontja szerint jogtalan előnyt élvez a Windows operációs rendszerbe beépített médialejátszó szoftvere révén.

Horacio Gutierrez, a Microsoft európai főjogásza viszont ama reményét fejezte ki, hogy a bizottság alaposan tanulmányozza az ítéletet, és ez elősegítheti az ügy itteni megoldását. Attól a cég mindenesetre máris kategorikusan elzárkózott, hogy a Media Playert leválassza az operációs rendszerről, mondván, hogy ezt nem tekinti tárgyalási alapnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25