Mágneses szupervasút Münchenben

Megépülhet Németország első reptéri mágnesvasútja. Münchenben csaknem 2 milliárd eurót szánnak a repülőteret a belvárossal összekötő, mágnespályán közlekedő vasút létrehozására. Az unió nem támogatja, és a müncheni ellenzék sem.

Németországban elsőként München belvárosát és a repülőteret kötik össze mágnespályán lebegő gyorsvasúti szerelvényekkel, miután több érdekelt fél is megemelte az 1,86 milliárd eurós beruházáshoz kilátásba helyezett hozzájárulását. Az 500 kilométeres óránkénti sebességre is alkalmas Transrapid pályájának kiépítéséhez és a szerelvények beszerzéséhez szükséges összeg felét a szövetségi kormány adja, a fennmaradó hányad nagyobb részén az ottani államvasút, a Deutsche Bahn és a bajor tartományi kormányzat osztozik, fele-fele arányban.

A müncheni szupervonat

A beruházást szervező konzorcium 50 millió euró erejéig EU-pénzekre is számít, Brüsszel azonban rögtön közölte: ilyen célra nem ad. A szerelvények München városközpontjától a meglehetősen távol fekvő légikikötőig közlekednek, és a várakozások szerint töredékére csökkentik a jelenlegi, elővárosi vasút mintegy háromnegyed órás utazási idejét. Ilyen – súrlódás nélkül közlekedő – gyorsvasutat eddig csak Sanghajban épített a technológiát kifejlesztő német ipari konzorcium.

A beruházási költségek összejöttét hétfőn jelentette be Edmund Stoiber bajor miniszterelnök, aki október elején válik meg hivatalától. A presztízsberuházás egyetlen fillérrel sem terheli meg a müncheni önkormányzatot, az mégis perrel fenyeget. A tartományi szociáldemokraták és a helyi zöldek is ellenvetéssel fogadták a projektet, amely szerintük csak arra jó, hogy az elitet vigye ki a repülőtérre, miközben a nép számára fontos tömegközlekedést megrövidítik, és a regionális költségvetést erősen megterhelik.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32