A szlovákoknak is kell egy kormányzati negyed

Az egyelőre még csak a tervekben szereplő üzletből hasznot húzhat északi szomszédunknál is a TriGránit. A helyszínért megindult a versengés.

A szlovák kormány két tagja, Ján Pociatek pénzügy- és Robert Kalinák belügyminiszter azt javasolja, hogy Pozsonyban kormányzati negyed létesüljön - tudatta az SME című napilap. Pociatek a lapnak azt nyilatkozta, hogy "az egyetlen értelmes dolog a minisztériumok egy helyre történő integrálása, új, globális és komplex infrastruktúrával felszerelve".

A legerősebb kormánypárt, a baloldali Smer két képviselője már a potenciális helyszíneket is megnevezte: vagy a TriGránit építtette Polus City Center közelében, a honvédelmi tárca parcelláján húzhatnák fel a komplexumot, vagy pedig a főváros Kis-Kárpátokat körülölelő városrészében, Lamacson, ahol egy félig kész, eredetileg óriásira tervezett kórház építményének vázát alakítanák át.

A pénzügyminiszter azzal érvel, hogy a kormányzati negyed jelentősen csökkentené a működési költségeket, ráadásul az építkezés az államnak egyetlen fillérébe sem kerülne. Ján Pociatek ugyanis azt javasolja, a negyed megépítője a beruházás fejében kapja meg a minisztériumok mostani ingatlanait.

A belügy- és a pénzügyminiszter elképzelhetőnek tartja egy mini kormánynegyed megvalósítását is, ez a honvédelmi, a pénzügyi, a gazdasági és a belügyi tárcát foglalná magában.

A SME által megszólított miniszterek nem vetették el az ötletet, Robert Fico miniszterelnök a szóvivője útján mindössze annyit közölt, hogy a terv hivatalosan még nem került a kormány elé, ezért nem kommentálja. Érdekes a két kisebb kormánykoalíciós partner reagálása: a nacionalista SNS nem veti el az elképzelést, azonban Ján Slota pártvezér azt szeretné, ha a korábban általa irányított észak-szlovákiai Zsolnára települne a kormányzati negyed. A Meciar vezette HZDS sem talál a koncepcióban kivetnivalót. Milan Urbáni, a HZDS alelnöke viszont a közép-szlovákiai Besztercebányát javasolja székhelyül, ami nem véletlen, hiszen a Meciar-korszak (1994-1998) alatt számos központi intézmény székhelyét helyezték át oda.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32