Nigéria nem kapja vissza a diktátor milliárdjait

Nem jött létre megállapodás a nigériai kormány és az ország korábbi diktátorának családja között a Sani Abacha által elsikkasztott milliárdok sorsáról.
A svájci bankokban tartott körülbelül másfélmilliárd dollárt a jelenlegi elnök, Obasajo szerette volna országának visszaszerezni, írja a BBC. Ennek érdekében megállapodott az egykori diktátor családjával, hogy szabadon bocsátják a sikkasztás miatt 1999-ben bebörtönzött Mohammed Abachát (a diktátor fiát), és ezen felül a család százmillió dollárt meg is tarthat, ha a pénz többi része visszakerül Nigériába.

A fiút szabadon bocsátották

A család megegyezett az elnökkel, így Mohammed Abachát kedden szabadon is bocsátották. Csütörtökön azonban a svájci illetékesek bejelentették, hogy nem kapták meg a megállapodásról szóló dokumentumokat, így a pénzt nem tudják visszautalni. Szabadon bocsátása után a diktátor fia sem említette, hogy bármilyen erre vonatkozó megállapodást aláírt volna.

Az elnök két tűz között

Obasajo elnököt a történtek nyomán több oldalról is támadják: Abacha hívei szerint a diktátor fia hamis vádak alapján ült, a másik oldal szerint viszont hiba volt bármiféle megállapodást kötni a diktátor családjával.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25