Amerikai és brit kapta a közgazdasági Nobel-díjat

2003.10.08. 16:44
Egy amerikai és egy brit kapta az idén a közgazdasági Nobel-díjat. Robert F. Engle, és Clive W. J. Granger a rangos kitüntetést a gazdasági idősorok új statisztikai módszereinek kutatásáért kapták.
Egy amerikai és egy brit kapta az idén a közgazdasági Nobel-díjat. Robert F. Engle, és Clive W. J. Granger a rangos kitüntetést a gazdasági idősorok új statisztikai módszereinek kutatásáért kapták.

Az amerikai Robert F. Engle a New York-i egyetem, a brit Clive W. J. Granger a Kaliforniai Egyetem professzora. A díjjal az idén 10 millió svéd korona jár, amit megoszanak a díjazottak között.

Az utóbbi három évben amerikaiak kapták a közgazdasági Nobel-díjat. Még a Svéd Királyi Akadémia is elismerte, hogy az amerikaiak a húzóerő a tudományágban, egyszerűen azért, mert ott fordítanak a legtöbb pénzt kutatásokra.

Tavaly a lélektan felhasználásáért kapták a díjat

Tavaly is két amerikai, Daniel Kahneman és Vernon L Smith kapta a díjat azokért az eredményeiért, amelyeket a lélektani és kísérleti gazdaságtan döntéshozatali alkalmazása terén értek el. Kahneman a lélektan eszközeivel elsősorban a helyzetmegítélés és döntéshozal folyamatát vizsgálta bizonytalansági helyzetekben. Smith munkásságával a kísérleti közgazdaságtan alapjait gazdagította az alternatív intézmények fontosságát bemutatva.

Ez volt sorban a harmadik év, amikor amerikaiak nyerték a Nobel-díjat. A Közgazdasági Nobel-díj 1969-es első kiosztása óta 51-es kapták meg a kitüntetést, közülük 34 volt az Egyesült Államokból - írja az AP.

A kitüntetéseket december tizedikén, Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át Svédországban.