Gellért, Mercédesz
11 °C
22 °C

Spekulánsok klubja robbantotta az olajárat

2008.06.24. 07:49
A szenátus és az amerikai árutőzsde-felügyelet egyaránt arra készül, hogy szigorú korlátozásokat vezessen be a határidős kőolaj-piacon. Egy szenátusi jelentés szerint ugyanis ma már a kőolaj-kereskedelem hetven százalékát egy, a jelentésben gátlástalan spekulánsok klubjának nevezett csoport uralja.

A New York-i Árutőzsde kőolajkereskedésének már 70 százalékáért a spekulánsok a felelősek - derült ki az ezzel kapcsolatos kongresszusi jelentésből, amelyet a Wall Street Journal idézett. Nagy változás ez a 2000-es évhez képest, amikor ugyanez az arány még csak 30 százalék volt. A törvényhozóktól az USA-ban most azt várják, hogy vegye fontolóra a szigorúbb korlátozások bevezetését a határidős olajpiacon - írta a lap.

Az amerikai piacon az árutőzsde-felügyelet (Commodity Futures Trading Commission) is szigorítani készül. A felügyelet vezetőjét több hírügynökség idézte, amikor elmondta, hogy a fokozni akarja londoni szabadpiaci olajkereskedés ellenőrzését. A londoni szabadpiacot az amerikai Intercontinental Exchange Inc. (ICE) üzemelteti, amely 2001-ben felvásárolta a londoni Nemzetközi Olajtőzsdét [IPE], ahol az amerikai könnyűolaj kereskedelmének 30 százaléka folyik. Az ellenőrzés fokozásának célja, hogy korlátozni lehessen az egyedi résztvevők képességét az árak mozgatására.

A Walter Lukken által jelzett szigorítások várhatóan októberben lépnek életbe és a nagy befektetési bankokat veszik célba, amelyeket a törvényhozás azzal gyanúsít, hogy a valós keresleti és kínálati viszonyoktól teljesen eltérítik az árakat azzal, hogy az általuk mozgatott tőkét spekulációs céllal fektetik határidős olajtermékekbe. Az új szabályozás ezeket a befektetési házakat akarja sújtani a korábbinál szigorúbb információszolgáltatási kötelezettséggel.

Az amerikai szenátusban eközben már olyan hangok hallatszanak, melyek szerint gátlástalan spekulánsok klubja alakult ki, amely az amerikai fogyasztók rovására felhajtja az árakat, miközben az ICE elnöke, Charles Vice szerint mesterségesen, állami beavatkozással nem lehet befolyásolni a piaci árakat: az ilyen kísérletek a történelem során mindig elbuktak.