Az Örökkévalót nehéz perbe fogni

Az Európai Parlament elé került egy anglikán lelkipásztor három éve húzódó ügye, aki diszkriminálva érzi magát, mivel a brit törvények szerint munkaadója maga az isten. A hátrányos helyzetű papot nem a főnök személye zavarja, hanem az a tény, hogy isten alkalmazottjaként nincsenek munkavállalói jogai, így fellebbezni sem tudott, amikor 1999-ben kirúgták a parókiáról.
Első hallásra nem is tűnik rossz munkának az olyan, ahol az ember főnöke maga a világ teremtője, bár nyilván nem olyan egyszerű béremelést követelni vagy asztal alá inni a főnököt, mint egy halandók által vezetett részvénytársaságnál.

És egyáltalán: hány nap fizetett szabadságot tarthat jogosnak az Örökkévaló? A dolog a gyakorlatban azonban még több problémát okoz, mint azt gondolnánk.

Földhöz ragadtak

Mivel transzcendens munkaügyi bíróságok még Nagy-Britanniában sincsenek, Ray Owen reménytelen helyzetbe került, amikor a lichfieldi püspök nem újította meg lelkipásztori szerződését a hanley-i parókián. A makacs pap nem nyugodott bele abba, hogy nem kereshet jogorvoslatot munkaügyi bíróságon és ügyét elvitte az Európai Parlamentig.

"Nem az kérdés, hogy a püspök megalapozottan rúgta-e ki a papot, hanem az, hogy egyházi szolgálatban álló személyként Owennek nincsenek meg azok a jogai, amelyek minden munkavállalót megilletnek" - érvelt a Guardian című napilap kérdésére Glyn Ford, a lelkipásztor ügyét felkaroló munkáspárti képviselő. Egy 1911-es törvény szerint ugyanis az egyház szolgáinak nincsen földi munkáltatójuk. Ford szerint ez feudális hozzáállás.

Ki számít alkalmazottnak?

A nyakas európai képviselők elutasították azt a felvetést, hogy a Mennyei Királyság törvényeibe ártották volna magukat, és egyik bizottságuk vizsgálatot indított az ügyben. A testület most azt fogja megvizsgálni, hogy az eset az EU jogszabályait sérti-e. Egyelőre azonban nem világos, hogy a Parlament mennyiben szólhat bele a brit szabályozásba, mivel a hatályos jogszabályok szerint a tagállamok joga meghatározni, ki tekinthető alkalmazottnak.

Hátrányos helyzetű vízvezetékszerelők

A brit egyházi személyek egy részének - ide tartoznak például az iskolákban, börtönökben és a hadseregben tevékenykedők - ugyanolyan jogai vannak, mint bármely más alkalmazottnak. A többi tagországban az összes alkalmazottra ugyanazok a szabályok vonatkoznak. A munkáspárti képviselő szónoki kérdést tett fel: mit szólna a világ, ha a brit kormány egyszer csak bejelentené, hogy a vízvezetékszerelők ezentúl nem alkalmazottak, így kevesebb jog illeti meg őket? 'Annyira nem esne kétségbe' - gondolta az Index egyházgazdasági szakírója.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19