A Qwest elismerte a könyvelési hibákat

A legnagyobb amerikai helyi távközlési szolgáltató elismerte, hogy rosszul könyvelt 1,16 milliárd dollárnyi bevételt, ezért 1999-es, 2000-es és 2001-es eredményéről új jelentést készít.
A Qwest könyvelési gyakorlatával kapcsolatban már korábban felmerült a gyanú, és már meg is indult a vizsgálat. A cég 26,5 milliárdos adóssággal küszködik, de nem kér csődvédelmet - ellentétben a WorldCommal vagy a Global Crossinggal. A Qwest könyvvizsgálója az Arthur Andersen volt.

Ugyanakkor, a BBC értesülései szerint a cég a 2002-es előrejelzését is módosítja. A módosítást a cégvezetés szerint nem a hibás könyvelés, hanem a világgazdaság, illetve a telekomszektor rossz állapota indokolja.

A Qwest bejelentette azt is, hogy jó eséllyel nem tudja teljesíteni az amerikai szövetségi tőzsdefelügyelet (SEC) rendelkezését, amely szerint a legnagyobb amerikai vállalatoknak - a korábbi sorozatos könyvelési botrányok miatt - augusztus 14-éig meg kell erősíteniük legutóbbi eredmény-beszámolóikat.

A deviza- és értékpiacok most már gyakorlatilag érzéketlenek az ilyen hírekre. Hétfőn, közép-európai idő szerint délelőtt fél 11-kor a dollár 119,21 jen volt a londoni bankközi devizapiacon, 0,42 jennel drágább a pénteki késői londoni árfolyamnál. Az euró 98,72 dollárcenten gyakorlatilag stagnált, közölte az MTI.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25