Kelet-Európába rejtik a milliókat

2008.01.29. 13:21
Az izraeli adóhatóság egyre nagyobb figyelmet fordít a romániai ingatlanügyletekre. Ugyanis bevett szokássá vált, hogy az izraeliek külföldön, leginkább Kelet-Európában vesznek ingatlant, de azt "elfelejtik" jelenteni, így egy fillér adót sem fizetnek utána.

2007. január elseje óta Románia is az Európai Unió tagja. Az ingatlanpiac folyamatosan fejlődik, már a 2005-ös évben 20 százalékos növekedést produkált, ami az ingatlanárak növekedését illeti, és a tendencia 2006-ban is folytatódott, a szakértők szerint továbbra is kétszámjegyű növekedési ütemmel. A bukaresti újépítésű lakások átlagos négyzetméterára ezer euró vagyis 254 ezer forint körül mozgott 2007 elején, a luxusingatlanok esetében pedig kétezer eurót (508 ezer forint) is elérhette, ami igazán nem nagy pénz egy luxuslakásért.

Bár az idegenforgalom még gyermekcipőben jár, a síterepek közelében fekvő területek esetében reális a felértékelődés esélye. Az egyszerűbb házak ötmillió forintnál kezdődnek, de a minden luxussal felszerelt villákért akár 100-120 millió forintot is elkérhetnek a vevők. Háromszéken viszont, ahol az ingatlanárak alacsonyak és nincs sok szálloda, a legjobb befektetésnek a helyi ingatlanközvetítők a parasztházak vásárlását tartják.

Ezek alapján nem meglepő, ha mások is észrevették a Romániában rejlő lehetőségeket, de főleg azt, hogy az itteni lakásvásárlást el lehet sumákolni az adóhatóság elől, vagyis a megszerzett ingatlan "mentesül" az adó alól. Az izraeli adóhatóság emiatt egyre több üzletember tevékenységét kíséri figyelemmel, hogy vajon vesznek-e ingatlant külföldön, leginkább Kelet-Európában vagy sem.

Az adóhatóság úgy gondolja, hogy az eddig felderített nem bejelentett ingatlanvásárlások csak a jéghegy csúcsát jelentik, és valószínűleg eurómilliókat rejtették el így az adóhatóság elől az izraeli állampolgárok.