Ingekkel árasztják el Schröder kancellárt

Tréfás, bár komoly szándékú tiltakozó akciót indított Németországban a szociáldemokraták választási ígéretei ellenére igen magas adók miatt egy webdesigner. Christian Stein javaslatára a mohó államon kiakadt polgárok inget postáznak Gerhard Schröder hivatalába. Az akció váratlanul sikeres lett: eddig 6300 küldemény érkezett meg, 30 ezer úton van és nem elérhetetlen a 100 ezres szám sem.
Csak e hét keddjén 2500 darab ing érkezett a kancellári hivatalba - ismerte el Schröder egyik szóvivője. "El sem tudtam képzelni, hogy ilyen sok embert érdekelhet ez az egész" - nyilatkozta Christian Stein a Wired magazinnak. Amikor ezt a cikket írni kezdtem, a tiltakozók weboldalán található számláló szerint 31 ezer 633 ing indult már útnak Berlin felé, a Willi-Brandt-Strasse egybe. Amikor befejeztem., már 31 ezer 655-nél állt a számláló

Azért éppen inget küldenek, mert egy német mondás ezzel a ruhadarabbal fejezi ki azt, amit a magyar a "lenyúzza a bőrét" vagy a "szívja a vérét", esetleg a "rámegy a gatyája is" fordulattal tenne plasztikussá. Mázlija van Medgyessy Péternek, hogy a magyar polgárokat a jelek szerint sosem sarkallják tettekre a magas közterhek.

Stein szerint reális, hogy a tiltakozó akció végére akár 100 ezer ruhadarab is eljusson a kancellárhoz.

Jó képet vág hozzá

A jelek szerint profi PR-tanácsadókkal körülvett szociáldemokrata kancellár nem próbálja elhallgatni az akciót, sőt a hírek szerint nyilvános fotózást szervez, ahol ingekkel lesz látható. A küldeményeket egyébként egy bielefeldi jótékony szervezetnek passzolja tovább, amely az értük befolyt pénzből munkanélkülieket támogat. A vezető német politikus azért nem mosolyog igazán szívből, hiszen - mint azt szóvivője is elismerte - egyre nagyobb szervezési problémát jelent a napi több ezer csomag elhelyezése.

100 levéllel indult

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47