Disneyland után Shakespeare-park

A pennsylvaniai Pittsburgh mellett kétszázmillió fontos (306 millió dolláros) költséggel épül fel a világ első Shakespeare-parkja.
A William Shakespeare Worldwide Limited Midland városában felépíti a korabeli Stratford-upon-Avon és London egyes részeit, az utcákon korhű ruhában mutatványosok, artisták, lovagok, árusok szórakoztatják majd a látogatókat. A parkban természetesen megjelennek Shakespeare darabjainak szereplői, és szabadtéri előadásokat is tartanak.

Angliában nem díjazták az ötletet

"Amerikában tizenhárom hét alatt megállapodtam az illetékesekkel, míg otthon tizenhárom éven át hiába próbálkoztam" - nyilatkozta Kris Kliszewicz, a Shakespeare Worldwide elnöke a Guardiannek -, a park ezért nem épülhetett fel Nagy-Britanniában".

Kliszewicz először Stratfordban szerette volna tervét megvalósítani, de azért sem a Royal Shakespeare Company, sem a város önkormányzata nem lelkesedett. "A befektető szerint szükségünk lenne erre a parkra, de ebben a városban így is három és fél millió látogató fordul meg évente, és itt a legalacsonyabb a munkanélküliség" - indokolta az elutasítást Giovanni Renna képviselő. Kiszlievcz a következő parkot Oroszországban és Kínában szeretné felépíteni, de nem tett le arról, hogy egyet Nagy-Britanniában is létrehozzon.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31