Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Elérte a felső vezetést a Siemens-botrány

2006.11.16. 15:32
Svájcból indult, de görög, orosz, osztrák szálai is lehetnek a Siemens konszernnél kirobbant kenőpénzbotránynak. A gyanú szerint a cég külön összegeket különített el megvesztegetésekre, amelyekére cserébe megbízásokat is nyerhetett. Öt gyanúsítottat már őrizetbe vettek, köztük van a vezetőség egy tagja is.

Úgy tűnik, a távközlés okozhatja a Siemens vesztét: a Benq-botrány után most a német ügyészség indított vizsgálatot, mert arra gyanakszik, hogy a konszern távközlési üzletágától 20-30 millió euró került ki törvénytelen módon az ezredforduló óta. A pénzt - sajtóértesülések szerint - feltehetőleg külföldi partnerek munkatársainak megvesztegetésére használták föl.

Óriási razzia Münchenben

Ezzel kapcsolatban tíz volt, illetve jelenlegi munkatársat hűtlen kezeléssel vádolnak. Közülük négyet a szerdai razzián vettek őrizetbe. Az ötödik ma adta fel magát, miután visszatért külföldi útjáról. A Spiegel Online szerint köztük van a távközlési üzletág négyfős igazgatótanácsának egy tagja is. A hatóságok szerdán és csütörtökön nagyszabású razziákat tartottak Münchenben. Kétszázhetven rendőr, ügyész és adóhivatali nyomozó kutatta át a Siemens AG irodáit, valamint egyes menedzserek és korábbi alkalmazottak otthonát.

Kihallgatták a távközlési üzletág egyik korábbi vezetőjét is. A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint ő – másokkal együtt – olyan, egyesült államokbeli, illetve Virgin-szigeteki cégeket vezetett, amelyeken keresztül nagy mennyiségű pénzt szedtek ki a Siemensből. Ezek a cégek magas összegeket számláztak ki különböző szolgáltatásokért, például tanácsadásért. A hatóságok biztosra veszik, hogy ezek a személyek nem önállóan, hanem a konszern felső vezetőitől származó utasítások szerint cselekedtek.

Svájcból jött a figyelmeztetés

A nyomra az olasz és svájci hatóságok vezették rá a németeket. Korábban svájci bankok jelezték, hogy gyanújuk szerint bizonyos számlákat pénzmosásra használnak. E feljelentések nyomán riasztották a svájciak német kollégáikat. Egy másik nyom Ausztriába vezet, ahol eddig két gyanús számlára bukkantak. Ezeket egy müncheni Siemens-menedzser kezelte. Rajtuk keresztül főleg a kilencvenes években mozgattak jelentős pénzösszegeket, amelyek állítólag jelentősen meghaladják a most tárgyaltakat. Ezen két számla helyét vette át feltehetőleg a most elsősorban Svájcon keresztül futó nemzetközi pénzmosási rendszer.

Korábban a svájci ügyészség már lefoglalt egy nagyobb összeget, amelynek felhasználási céljáról a Siemensnél egyelőre nem nyilatkoztak. Egyes hírek szerint ezt a pénzt Görögországban akarták felhasználni. Erre rímel, hogy a hírek szerint a Siemens egy vezető görögországi alkalmazottja is gyanúba keveredett. Vizsgálják a Siemens kapcsolatát néhány magas rangú orosz személlyel is, akik feltehetőleg kenőpénzért cserébe megbízásokhoz juttatták a konszernt.

Átok ül a távközlésen

A Siemens bejelentette, hogy együttműködik a hatóságokkal. Ugyanakkor a cég ragaszkodik hozzá, hogy a pénzt eltüntető munkatársai önállóan cselekedtek. A nyomozásnak különös érdekességet ad, hogy a Siemens vezérigazgatója, Klaus Kleinfeld 2004-től ez év nyaráig a most gyanúba keveredett távközlési üzletág vezetője volt.

Ide tartozik, hogy az ügyészség múlt hét óta a Benqnél is vizsgálódik, csődbűntett gyanúja miatt. A mobiltelefon-gyártó tavaly vette meg a Siemens veszteséges mobilüzletágát, majd csődbe ment. Mindezt széles társadalmi felháborodás kísérte, mert a vádak szerint a Siemens csak egy okból akart mindenáron túladni az üzletágon. Ez pedig a munkavállalók szerződése volt, amely a Siemenset még kötötte volna, a Benqet azonban már nem.