Arnold, Levente
17 °C
27 °C

Csak a belgák adóznak többet nálunk

2008.03.12. 14:04
Tavaly az OECD-országok közül mindössze Belgium adóztatta meg erőteljesebben a munkajövedelmeket mint Magyarország. Különösen figyelemre méltó a hazai adat annak fényében, hogy a régiós versenytársak - és általában az alacsonyabb jövedelmű OECD-tagok - között kiugróan magas a magyar elvonási arány. Emiatt a visegrádi négyek között a magyar nettó fizetések a legalacsonyabbak.

Az adó- és járulékterhelés (úgynevezett adóék) a teljes munkaerőköltség 54,4 százalékát tette ki Magyarországon. Az OECD átfogó tanulmányának adataiból kiderül: a régió többi országához képest 10-15 százalékpontos a terhelési többlet.

Ráadásul a magyar adóék az elmúlt évben még szélesedett is. A 2,5 százalékpontos emelkedés (a kiigazítási csomag részeként) a 2006. szeptemberi és 2007 januári intézkedésekből származik. A másik végletet Svédország képviseli, ahol gyakorlatilag ugyanilyen mértékű volt az elmozdulás – csak éppen a csökkenés irányába.

Az OECD jelentése a bérekről is érdekes összevetéseket közül. Ebből kiderül, hogy a teljes munkaerőköltség (nettó bér + adó + járulékok) tekintetében Magyarország nagyjából a fejlettségének megfelelő szinten áll. Vagyis a régiós összevetést tekintve megelőzzük Lengyelországot és Szlovákiát, Csehországtól viszont le vagyunk maradva.

Tanulságos ugyanakkor, hogy a másik három országban a kalkulált nettó bér – az alacsonyabb adóék következtében – meghaladja a hazait. Az OECD vásárlóerő-paritáson dollárra átszámolt adataiból kiderül, hogy a nettó bérek Szlovákiában 14 százalékkal, Lengyelországban 16 százalékkal, Csehországban pedig 37 százalékkal haladja meg a magyar szintet.

A munkaerőköltség és az adóék alakulásának tapasztalatait össze is kapcsolhatjuk. Ebből megállapíthatjuk, hogy – ugyan jelentős szórással – a magasabb munkaerőköltséget, termelékenységet magukénak tudó országokban jellemzően valamivel nagyobb a jövedelmeket terhelő elvonás. E szempontból a magyar adóék még inkább kirívó.