Judit
2 °C
7 °C

A Sonyt is meggyanúsították mérlegcsalással

2002.07.18. 12:10
Szerdán több mint öt százalékkal estek a Sony részvényei, miután megjelent egy, az elektronikai cégnél alkalmazott könyvelési trükkökről szóló újságcikk. A vállalat határozottan cáfolta, hogy bármilyen szabálytalanságot elkövetett volna.
A hétfői South China Morning Post szerint az Enron-ügyben meghallgatott egyik szakértő a kongresszusi vizsgálóbizottság előtt azt nyilatkozta, hogy a Sony könyvelése sincs teljesen rendben. Howard Schilit Center for Financial Research and Analysis (CFRA) pénzügykutató intézet vezetője azt állította, hogy a Sony bevételként könyvelte el azokat az osszegeket, amelyeket saját leánycégei fizettek ki neki, illetve korábban képzett tartalékát használta fel profitja növelésére.

A Sony cáfolt

A hírre a cég papírjainak árfolyama öt százalékkal nyolchónapos mélypontra, 5560 jenre zuhant. A tokiói tőzsdezárás után a cég, amelyet az amerikai botránysorozat kapcsán a szakértők a megbízható cég mintapéldájaként szoktak emlegetni, határozottan cáfolta a könyvelési praktikákról szóló híreket. A vállalat szerint Howard a nemrég létrejött Sony Ericsson bevételeiről szóló adatokat értelmezte félre.

Később emelkedtek az árfolyamok

A cég részvényei a cáfolat után a londoni tőzsdén 5632 jenre emelkedtek. A vállalat az idei évre 8,6 százalékos eredménycsökkenést, azaz 15,3 milliárd jenes adózás utáni profitot vár. A cég tervei szerint megduplázza működési eredményét: 280 milliárd jenre számít a 2003 márciusával záródó pénzügyi évben.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?