Koronavírus adatok

2022. jan. 14.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Antal, Antónia
-1 °C
6 °C

Soros: Az adórendszer a magyarok fő baja

2008.11.12. 09:06
Soros György szerint a mostani világválság azt bizonyítja, hogy a piac nem képes szabályozni önmagát, keményebb állami beavatkozásra van szükség. Szerinte az IMF óriási hitelei és a gazdag országok nagy bankmentő akciói sem elégségesek, a recesszió elkerülhetetlen. A politika elkésett, de szigorral és alternatív energiaforrások terjesztésével el lehet kezdeni építeni egy biztonságosabb jövőt. Magyarországnak az adórendszer és a foglalkoztatottság átalakítását javasolta.
Fotó: Huszti István

„Háromszor kiáltottam farkast, de mire eljött, nagyobb volt, mint amire valaha is számítottam” – kezdte előadását kedd este Soros György Budapesten, az általa alapított Közép-Európai Egyetemen. Ezzel arra utalt, hogy a mostani válságot már több könyvében is megjósolta, de ekkora bukásra ő sem számított. A magyar származású amerikai milliárdos az egyetem diákjai, újságírók, az USA budapesti nagykövete és Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége előtt beszélt a világgazdasági válságról.

Magyarországon alapvető baj van

Soros szerint Magyarország gyenge, és ezért fokozottan veszélyeztetett a válságban. A baj fő oka, hogy kevesen fizetnek adót, akik viszont fizetnek, azok nagyon sokat adóznak. Ez egy ördögi kör. Mivel kevesen adóznak, ezért nem lehet adót csökkenteni. Az adózást elkerülők pedig elegen vannak, hogy a következő választáskor megbuktassák az érdemben cselekvőket. Ezért arra sem képesek a politikusok, hogy több embertől szedjenek adót. Soros hozzátette, hogy bízik benne, a mostani válság rábírja a magyar kormányt, hogy túllépjen ezen a félelmen.

A rendszer felfalta magát

Soros szerint a mostani válság azért különleges, mert nem külső oka van. Nem áll mögötte olajárrobbanás, mint a 70-es évek végének válsága idején. A pénzügyi válságot maga a pénzpiac produkálta, a rendszerbe kódolva volt az összeomlás. A világ pénzpiaca egy évtizedek óta dagadó lufi volt, ami most kipukkadt, és ez alapjaiban változtatja meg a világot.

01

A túlértékelt amerikai ingatlanpiac összeomlása és az ezt követő jelzálogpiaci válság volt ugyan a mostani nagy baj közvetlen kiváltója, de az ingatlanfuli mögött Soros szerint egy „szuperlufi” állt. E szuperlufi pedig nem más, mint az a tévhit, hogy a piac képes szabályozni önmagát.

Ebből a képzetből eredt a nyakló nélküli hitelezés a fejlett világban. A folyamat legalább 25 éve kezdődött, a Reagan és Thatcher kormányok alatt (Ronald Reagan amerikai elnök 1980-88 között, Margaret Thatcher brit miniszterelnök 1979-90 között irányította országát). Ekkortól gyorsan elengedte az állam a pénzpiac kezét, és a piac önszabályozó képességében bízva sorra gyengítették az ellenőrzéséket és követelményeket. A helyzet addig fokozódott, míg a globalizáció előrehaladtával a tőke jelentős része teljesen megszabadult az állami felügyelettől. Az USA-ban a pénzintézetek már teljesen saját hatáskörben vezethettek be újabb és újabb termékeket. Ezeket az állami bürokraták sokszor nem is értették, és olyan hitelkonstrukciók és befektetési eszközök jöttek létre, amelyek elszakadtak a realitástól, vagyis a tényleges pénztől.

A piac nem természettudomány

Soros szerint a piac egyensúlyra törekvésében bízó elmélet alapvetően azért elhibázott, mert abból indul ki, hogy a rendszer épp olyan racionális, mint mondjuk a fizika törvényei. Holott ahol ember van, ott félreértés is van. Sőt, ahol az ember megjelenik, ott nem csak a valóság értelmezése lehet bajos, hanem maga a valóság is manipulálható, sőt, konstruálható.

10

A mostani ingatlanlufi példájánál maradva: az ingatlanárak emelkedtek és ez fokozta a hitelezési kedvet. Végül már egy új lakás teljes értékét kölcsönadták a bankok anélkül, hogy alaposan megvizsgálták volna az adós anyagi helyzetét. Abban bíztak, hogy mivel az ingatlan értéke úgyis növekedni fog, a jelzálog elég fedezet lesz. Ez már erős félreértelmezése volt a valóságnak Soros szerint ugyanis az ingatlanárak nem maguktól emelkedtek, hanem azért, mert könnyű volt rájuk hitelt kapni. És ahogy egyre könnyebb volt rá hitelt kapni, úgy emelkedtek még jobban az árak, és ettől még könnyebb volt hitelt kapni, és kész is lett az az ördögi kör, ami bizonyítja, hogy a piac néha nem képes kiigazítani önmagát. Sőt, kifejezetten hajszolhatja magát a még nagyobb baj felé.

Eddig a periféria fizette a felelőtlenséget

A 80-as évek óta is voltak kisebb válságok, de a jeleket félreértették a politikusok és a pénzügyi felügyeletek is. Azt hitték, hogy a lejtmenetek kivételek, holott Soros szerint szabályszerűek voltak.

Ha a fejlett világban bedőlt egy-egy nagyobb pénzintézet vagy ágazat, akkor az állam megmentette, általában újabb hitelekkel, amit sokszor a periféria (Kelet-Európa, Délkelet-Ázsia, Latin-Amerika) megtakarításiból fedeztek.

Mivel a gazdag országoknak eddig volt elég pénze sajátjaik megmentésére, ezért az elmúlt évek válságai komolyan csak a perifériát rázták meg, ahol nem volt mód hathatós állami beavatkozásra (így járt az előző évtizedben Brazília, Argentína, Dél-Korea és Oroszország is, például). Soros szerint ez is azt bizonyítja, hogy a piac nem mindenható, hiszen eddig is csak központi segítséggel lehetett megúszni a válságot.

A gazdagok pénze sem elég

A mostani helyzet sem különb: míg az USA és Nyugat-Európa országai öntik a pénzt saját pénzintézeteik megmentésére, addig a periférián erre nincs lehetőség. Ezért a periféria egy részének rekordösszegű hitelekkel az IMF-nek kell segítenie, ám Soros szerint ezek az óriási hitelek sem lesznek elegendők a bajok orvoslására. További probléma szerinte, hogy a legrosszabb helyzetben lévőkön az IMF sem segít.

14

Ugyanakkor szerinte a gazdag országok sem bírnak elég pénzt fordítani saját maguk megmentésére, a recesszió elkerülhetetlen. A nagy mentőakciók megkésettek. Az USA 700 milliárdos bankmentő csomagja jórészt kidobott pénz, mert rossz koncepció alapján osztják szét. Bár – tette hozzá - még mindig jobb, mintha ennyit sem tettek volna a politikusok.

Amerika elvesztheti pénzpiaci vezető szerepét

A globális pénzügyi rendszer eddigi központja egyértelműen Amerikában volt, de Soros szerint a mostani válság megrendítheti ezt pozíciót. Szerinte tarthatatlan, hogy ezután is vétójoga legyen az USA-nak az IMF-ben, és Kínának továbbra is kevesebb szavazata legyen mint a Benelux államoknak. Soros szerint bedőlt a Washingtonból ellenőrzött pénzügyi rendszer, újat kell teremteni helyette.

Szigorúbb államok kellenek

A megoldás Soros szerint az erősebb állami szabályozás. Nem elég, ha a pénznyomtatást ellenőrzi állam, a hitelezési rendszert is felügyelni kell. A szabad piacba vetett vakhit elképesztő robbanást hozott a hitelpiacon, bonyolult kölcsönügyletek és befektetési alapok terjedtek olyan gyorsasággal, ami bőven túllépett a reális lehetőségeken.

Ezért az államnak arra kell kényszeríteni a pénzintézeteket, hogy több tartalékot halmozzanak fel, szigorúbban bírálják el kölcsöneiket és engedélyeztessék új pénzpiaci termékeiket. Ugyanakkor óvatosnak kell lenni, mert a túlzott bürokrácia sem jó.

12

Soros szerint a piac és az állam örök macska-egér harcot vív, és ideális állapot soha nem jöhet el, hiszen a világ folyamatosan változik és tévedésekre mindkét oldal képes. Azonban törekedni kell a megfelelő egyensúlyra, hogy a mostanihoz hasonló óriási válságok ne következhessenek be. 

A zöld energia lehet a kiút

A válságból kivezető út a szabályozáson kívül új szektorok felfutása lehet. Ezek közül a legfontosabb Soros szerint az alternatív energiaforrások kutatása és rendszerbe állítása. Ez nem csak új lökést adhatna a világgazdaságnak, de olyan súlyos problémákat is megoldana, mint a légkör felmelegedése, illetve a nyugati világ kiszolgáltatottsága a hagyományos energia-hordozókat termelő országokkal (például Oroszországgal) szemben.

Soros ezért bízik Barack Obama kormányában, mert az új elnök programjában hangsúlyosan szerepelt az alternatív energiaforrások támogatása. Ugyanakkor arra is figyelni kell, nehogy ebben a szektorban kezdjen dagadni egy újabb lufi.

Nem hagyhatjuk a lufikat az égig nőni

Lufik pedig mindig lesznek, ez a piaci működés sajátja. Soros szerint arra kell figyelni, hogy az állami szabályozás mindig elég hatékony legyen ahhoz, hogy a lufikat idejében kipukkassza. Még mielőtt felfúvódik egy mostanihoz hasonló újabb szuperlufi, melynek pukkanása maga alá temeti az egész világgazdaságot.

(A cikkhez Soros előadásán kívül felhasználtuk az ott kiosztott The Crisis & What to Do About It című cikkét, ami csütörtökön jelenik meg a New York Review of Books című lapban, és új könyvének legfontosabb megállapításait foglalja össze.)



  • Vennék
  • Hírek