Egy évet kapott a Sotheby's volt elnöke

Egy év börtönre és 7,5 millió dollár pénzbüntetésre ítélték Alfred Taubmant, a Sotheby's aukciós ház exelnökét - közölte a BBC. Taubman bűnösségét az esküdtszék decemberben mondta ki, miután bebizonyosodott, hogy a Sotheby's és Christie's elnöke fixálta az árverési jutalékokat.
A 78 éves Taubman ügyvédei többek között azzal védekeztek, hogy az idős, betegeskedő férfit börtönbüntetésre ítélni egyenértékű egy halálos ítélettel. A bíró ettől nem hatódott meg, és az ítélet indoklásában kifejtette: "A Sotheby's elnöke találta ki, és irányította az egész akciót. Senki nem áll a törvények felett - ezt a bűncselekményt nem a szükség, hanem az önteltség és kapzsiság motiválta."

Plusz egy nap

Taubman
A bíró egy nappal megtoldotta az egyéves időtartamot, így az elítélt büntetése letöltése alatt kaphat eltávozást. Az ügyészek a lehető legnagyobb, hároméves büntetés kiszabását kérték a bírótól.

Taubman a különböző kártérítési igények és polgári perek nyomán már több százmillió dollárt kifizetett.

Titkos találkozók

Az ügy egyik legfontosabb tanúja Taubman korábbi munkatársa Diana "Dede" Brooks volt, aki vallomásában elmondta, hogy főnöke (aki még most is a Sotheby's főrészvényese) kérte rá, hogy egyeztessen Anthony Tennanttal, a Christie's elnökével a jutalékok szabályozásáról. Azt is elmondta, hogy Taubman rendszeresen szervezett titkos találkozókat ez ügyben. Brooks abban bízik, hogy elkerülheti büntetését a vallomásért cserébe.

Tennant megúszhatja

A Nagy-Britanniában élő Tennant az üggyel kapcsolatban közölte, hogy nem szándékozik Amerikába utazni, hogy bíróság elé álljon. A két ország kiadatási egyezménye ilyen ügyekre nem vonatkozik, tehát őt ez sem fenyegeti.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31