Soros: A legnagyobb krach jön a világháború óta

2008.01.21. 10:44
A legsúlyosabb pénzügyi válság fenyeget a második világháború óta, mondta Soros György a Der Standard tudósítása szerint. A pénzügyi guru nem sokat vár Bush gazdaságélénkítő csomagjától, azt mondja: Amerika a recesszió felé tart, és a krízis Európát sem kíméli majd.

Soros György szerint a legsúlyosabb pénzügyi válság fenyeget a második világháború óta, és a krízis Európát is érinteni fogja. A magyar származású amerikai befektetési bankár a Der Standard osztrák lap hétfői számában megjelent nyilatkozatában kifejtette, hogy az utóbbi években alapvető, szavai szerint a "piaci fundamentalizmusra" visszavezethető tévedések határozták meg a politikát. Hibás felfogásnak nevezte, hogy a pénzpiacok működése egyensúlyozó szerepet tölt be, írja az MTI.

Bush nem segít

"A helyzet sokkal súlyosabb, mint bármelyik, a második világháború óta bekövetkezett pénzügyi válság idején" – fejtette ki véleményét a tőzsdeguru, hozzátéve, hogy valójában igen összetett jelenségről van szó. A George Bush amerikai elnök által körvonalazott, mintegy 130-140 milliárd dolláros gazdasági ösztönző csomagról azt mondta, hogy nem sokat vár tőle. Szerinte az Egyesült Államokat recesszió fenyegeti, amely Európára is kihatással lesz. "Meglepő, hogy ezt csak kevesen ismerik fel" – vélekedett.

A nemzetközi hírű bankár egy pódiumbeszélgetés alkalmából tartózkodott Bécsben. Azon egyebek között kifejtette, hogy Európának aktívabb szerepet kellene vállalnia a világ dolgainak intézésében, ami fordítva is igaz: a világnak is nagyobb szüksége van Európa vezetői képességeire.

Soros szerint az amerikai külpolitika azzal, hogy érdekei érvényre juttatása érdekében elsősorban a katonai beavatkozásra helyezte a hangsúlyt a nemzetközi színtéren, önmagát hozta szorult helyzetbe, és korlátozta az Egyesült Államok irányító pozícióját. "A közeljövőben meg fog változni ez a cselekvési irány. Az európaiaknak most nem szabad Amerika-ellenes beállítottságot felvenniük, sokkal inkább arra kell törekedniük, hogy globális szerepet vállaljanak" – mondta.

India összeomlására játszik

A piacokon közben olyan hírek láttak napvilágot, hogy a magyar származású tőzsdeguru az indiai börze összeomlására játszik. A portfolio.hu távol-keleti lapinformációkra hivatkozva azt írja: Soros egyik befektetési alapja múlt héten shortolta az indiai Nifty indexet. Kereskedők a múlt héten két hatalmas mértékű kosárban történt eladáshullámot figyeltek meg, melynek minden bizonnyal az volt a célja, hogy beszakítsa a piacot.

"Pénteken egy piaci szereplő 21 kontraktus Nifty shortot nyitott a korábban megnyitott 54 kontraktusa mellé, így összesen már 75 kontraktuson ücsörög" – állította egy bróker, aki ugyanakkor a korrekció után hamarosan gyors helyreállásra számít, így szerinte a shortolás nem fog sikerrel járni. Pénteken az indiai piac egy másik meghatározó indexe, a Sensex 687 pontot esett, mely történetének negyedik legnagyobb esése.