Egy volt filmrendező lesz a Swatch új vezetője

Bár már most is a vezetői feladatok nagy részét ő látja el, Nick Hayek Jr.-t hivatalosan csak a jövő év elejétől nevezik ki a svájci Swatch új vezérigazgatójává. A világ legnagyobb óragyártójának élén az apját váltja a fiatalabbik Hayek, aki bő egy évtizeddel ezelőtt még filmrendezéssel foglalkozott. A svájci óragyár bevétele a ma közzétett adatok szerint 13 százalékkal csökkent az elmúlt félévhez képest.
A 47 éves - korábban a közgazdasági egyetemet a filmrendezés kedvéért elhagyó - Nick Hayek Jr. két évvel ezelőtt kezdett el felkészülni a feladatra, hogy átvegye az irányítást a Swatch óragyárat megalapító apjától, az idősebb Nicholas Hayektól - írta hétfőn a Bloomberg hírügynökség. A vezetői feladatok nagy részét már a fiú látja el, akit azonban névlegesen csak a jövő év elejétől lesz a cég vezérigazgatója.

A jelenleg körülbelül 5 milliárd dolláros piaci értékű céget a nyolcvanas években alapította Nicholas Hayek két csődközelben lévő óragyár összevonásával. Miután átadja a vezérigazgatói széket, Hayek az elnöki székből továbbra is felügyelhet majd a fiára.

Swatch helyett Omega

A cég papírjainak értéke az elmúlt évben 12 százalékkal esett, május óta pedig - amióta tudni lehet, hogy a fiatalabbik Hayek lesz a vezérigazgató - 29 százalékkal esett a részvények árfolyama. A Swatch bevétele a 13 százalékkal csökkent az elmúlt félévhez képest - tették közzé hétfőn.

A generációváltásra az elemzők szerint azért van szükség, mivel az olcsó, 50 dolláros Swatch órák helyett egyre inkább a márkás, akár 1200 dollárért is eladható órák gyártására kell majd a cégnek koncentrálnia (a Swatch gyártja többek között az Omega órákat).

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37