A Tesco lecsap a megroggyant áruházláncra

2003.03.03. 10:18
Brit sajtóértesülések szerint a Tesco tízmilliárd fontos csomagot dolgoz ki, melynek keretében felvásárolnák a könyvelési botrány miatt megrendült holland Ahold áruházlánc vagyontárgyait.
Február végén derült ki, hogy a világ harmadik legnagyobb szupermarketláncának könyvelése nincs rendben, ezért 2001-es és 2002-es bevétele félmilliárd dollárral elmarad a korábban kalkulálttól.

Cees Van der Hoeven vezérigazgató és Michael Meurs pénzügyi igazgató a történtek hatására lemondott, néhány bank pedig jelezte, hogy hajlandó összesen 3,1 milliárd eurós hitellel támogatni a vállalatot, ha arra szükség lenne.

A bankok sem menthetik meg?

Az Ahold papírjainak árfolyama a botrány után a tizedére zuhant, és elképzelhető, hogy a bankok sem tudják megóvni a céget a csődtől. Az Independent on Sunday értesülései szerint a Tesco vezetői még a héten Sir Terry Leahy Tesco-vezér elé tárják elképzeléseiket az Ahold eszközeinek megvételéről.

Szakértők szerint a holland lánc a túlélés érdekében el kell, hogy adja majd ázsiai, kelet-európai és spanyolországi szupermarketjeit, sőt az árfolyamzuhanás miatt egy teljes felvásárlás is elképzelhető.

Betörni az amerikai piacra

A Tesco nincs jelen Hollandiában és az Egyesült Államokban ezért az ottani Ahold-érdekeltségek igen vonzóak a brit áruházláncnak. A két cég ugyanakkor párhuzamosan van jelen Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban és Thaiföldön.

Ha a Tesco indul az Ahold-vagyonért, akkor vissza kell vonnia a Safeway-nek korábban tett, hárommilliárd fontos ajánlatát. Az Aholdra a Tesco mellett az amerikai Walmart és a francia Carrefour is pályázhat.