Eleonóra
-1 °C
2 °C

Két magyar a top 500-ban

2007.05.22. 07:39
Három olajcég és két autógyártó vezeti az Európa tőzsdéin jegyzett vállalatok tavalyi árbevételi listáját, amelyen mindkét magyar szereplő javított tavalyi helyezésén.

A Handelsblatt által összeállított, a pénzügyi szolgáltatókat figyelmen kívül hagyó top 500-as lista éllovasa - csakúgy, mint egy éve - a Shell, amely tavaly 252 milliárd eurós árbevételt ért el, ez 40 milliárd euróval haladja meg a második helyezett BP forgalmát. A dobogó harmadik fokán a jelenleg szétválás előtt álló DaimlerChrysler áll, megelőzve a Totalt és nagy riválisát, a Volkswagent.

Az élmezőny legnagyobb előrelépője az Arcelor-Mittal: a több mint háromszoros árbevétel-növekedés eredményeként a Luxemburgban bejegyzett Arcelor a tavalyi 35. helyről a kilencedikre lépett előre. A listára 2,07 milliárd eurós árbevétellel lehetett bekerülni, ennyit ért el az osztrák EVN szolgáltató (ekkora árbevétellel a magyar toplistákon az első ötbe is be lehet kerülni).

A régióból 44

A BÉT-en jegyzett cégek közül a Mol és a Magyar Telekom került fel a listára: az olajcég 18 helyet lépve előre a 126., a távközlési csoport pedig nyolc helyet javítva a 415. helyre futott be. Kelet-Közép-Európát a listán összesen 44 cég - a két magyar mellett 18 orosz, 14 török, öt lengyel, három cseh és egy-egy szlovák, illetve román társaság - képviseli. A top 500-ban a legnagyobb erőt - 112 vállalattal - Nagy-Britannia adja, Franciaországot 68, Németországot 57, Hollandiát 35, Olaszországot 32 cég képviseli. Németország súlya a privát társaságok között ennél is nagyobb: az ötven legnagyobb árbevételt elérő, tőzsdén nem jegyzett európai társaság között 29 német.

A top 500 cégeket tekintve 2006 az árbevétel bővülésének gyorsulását és a nyereség növekedésének lassulását hozta: a listára felkerült cégek forgalma 2005-höz képest átlagosan 11,3 százalékkal nőtt (egy évvel korábban ez a mutató 6,1 százalék volt), az adózott eredmény éves szintű átlagos növekedése viszont a 2005-ös 41,9 százalék után 15,8 százalékra esett vissza.

Olaj és gáz

Az olaj-, illetve gázipari cégeket, amelyek 2006-ban a rendkívül magas olajár miatt jelentős árbevétel- és nyereségnövekedést könyvelhettek el, csak az első ötvenben nyolcan képviselik; az oroszok közül a lista legelőkelőbb helyén (28.) a Lukoil végzett. (Érdekesség, hogy Oroszország legnagyobb piaci értékű társasága, a Gazprom 40 milliárd eurós forgalma "csupán" a 34. helyre volt elég.)

2006 nagy vesztese a távközlési szektor volt: mindenekelőtt az egyre erősebb árverseny miatt az ágazat első ötvenbe került képviselői közül egy - a spanyol Telefónica - kivételével valamennyi cégnek csökkent a nyeresége: a Deutsche Telekom adózott eredménye több mint 43 százalékkal, a Telecom Italiáé több mint hat százalékkal csökkent, a Vodafone pedig 30 milliárd eurót meghaladó veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.