Tekla
9 °C
20 °C

Iszlámistáknak szurkol a piac

2007.05.02. 15:50
A forintot és a magyar tőkepiacot nem befolyásolja érdemben, ha Törökországban politikai okok miatt meginognak a piacok. A török gondok elhúzódására előrehozott választások esetén a kampány jelentette bizonytalanság miatt is számítani lehet, ám a pénzpiacok furcsa helyzettel szembesülnek. Az általában rizikófaktorként kezelt vallási elkötelezettség ellenére a közel öt éve az országot irányító Igazság és Fejlődés Pártja most a stabilitás erejének tűnik, gazdasági eredményei mellett európai elkötelezettsége miatt is.

A forint megingása nem mondható jelentősnek. Az euró ára ugyan egy hónapos csúcsára, 249 közelébe emelkedett, de szerdán kora délután már ismét 246-247 forint között mozgott az árfolyam. A forint egyértelműen erős, 250 forint alatti euróár esetén nincs nagyobb jelentősége annak, hogy a mindennapi kereskedésben 1-2 forintot elmozdul az árfolyam – mondta az Indexnek Duronelly Péter. A Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója hangsúlyozta: a forint mozgását most nem is a török események befolyásolják. A líra hétfőn négy százalékot gyengült, a török tőzsdeindex, az ISE 100 46 772 pontról hétfőn a nyitást követően 8 százalékkal 43 116 pontig zuhant. Ezt követően ugyan korrigált a mutató, azonban a kedd ismét esést hozott, aznap 3,23 százalékos csökkenéssel 43 530 ponton zárt az index.

Kicsi a fertőzésveszély

Bár a török líra és a forint többször is együtt mozgott az utóbbi években, ez annak köszönhető, hogy mindkét országot a feltörekvő piacok közé sorolják a befektetők – hangsúlyozta Duronelly. Azaz amikor a globális kockázatvállalási hajlandóság, a feltörekvő és kockázatosabbnak ítélt piacok súlya változik a portfoliókban, a nemzetközi trendek mindkét devizára hasonlóan hatnak. A politikai jellegű helyi ügyek azonban az utóbbi években a feltörekvő piacoknak mondott országcsoporton belül szeparáltak maradtak, a "fertőzésveszély" kicsinek mutatkozott.

Mi van most Törökországban?
Államfőválasztás, amire a magyar szabályozáshoz hasonlóan a parlament jogosult, az első két körben kétharmados, majd – sikertelenség esetén – egyszerű többséggel. A 2002 óta egyedül kormányzó iszlámista AKP parlamenti többségével egyedül is azt választhat, akit akar. A világi pártok és a szekularizáció védőbástyájaként szinte önálló hatalmi ágként működő – tíz éve még a politikai vezetőváltásba puccsal beavatkozó – hadsereg tiltakozására az AKP annyi engedményre volt hajlandó, hogy a kormányfő, Recep Tayyip Erdogan helyett a jó európai kapcsolatokkal bíró külügyminisztert, Abdullah Gült jelölte. Az első körben nem sikerült a kétharmados többséget biztosítani, a hét végén pedig egymilliós tüntetésen követelték a világi Törökország hívei Isztambulban a kormány lemondását. Erdogan a helyzet megoldására előrehozott választásokat és közvetlen elnökválasztást bevezető alkotmánymódosítást javasolt.

A befektetési igazgató szerint pénzpiaci szempontból érdekes helyzet állt elő Törökországban. Egyfelől a befektetők szekularizációpártiak, márpedig a hatalmon lévő iszlámista párt számos tekintetben újra előtérbe helyezte a vallást. Az viszont jól látszik, a 2002 ősze óta kormányzó AKP sokat tett az adósságpálya normális mederbe terelése, a költségvetés kiigazítása, az infláció leszorítása érdekében, így vallási elkötelezettsége ellenére a stabilitást jelenti a befektetők számára. Duronelly szerint a legnagyobb kockázat Törökország esetében most az, hogy a választásokon megerősödik sok kisebb, nacionalista párt. Amelyek ha nem is jutnak be a parlamentbe, a kampány során a győzelemre esélyes nagyokat olyan, globális geopolitikai kockázatokat is jelentő ügyekbe kényszeríthetik, mint az iraki rendezés, a törökországi, illetve iraki kurd helyzet, vagy az európai csatlakozási folyamatban is zökkenőket jelentő török-örmény vagy török-ciprusi viszony.

Hullámvasút a török múlt

Törökországot hosszú időn keresztül hullámzó gazdasági teljesítmény jellemezte, a növekedés éveit rendre megtörte egy-egy súlyosabb visszaesés. A legutóbbi gazdasági válság óta kedvező folyamatok látszanak megindulni az országban. A 8 százalék fölötti gazdasági növekedés, a dinamikusan bővülő export, a hosszú idő után normális mederbe terelt infláció, a megkezdett privatizáció, a működőtőke-beáramlás felgyorsulása mind azt látszanak igazolni, hogy Törökország az új évezred elején végre stabil növekedési pályára állt – írja az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének tanulmánykötetében Törökországról Szigetvári Tamás. A kutató az Indexnek kiemelte: mindez egybeesik a jelenlegi vezető kormánypárt, az AKP 2002. őszi választási győzelmével.

Azaz miközben a politikai és gazdasági elemzőkben rendre felmerült a kérdés, hogy nem báránybőrbe bújt farkas-e az AKP, nem kell-e tartani komoly iszlámista fordulattól, egyelőre úgy tűnik: hosszú évtizedek után először sikerül egyenesben tartani a gazdasági fejlődési pályát.

Hiány, infláció, állami vállalatok

A török gazdasági növekedés 1970 és 2003 között folyamatosan elmaradt a kelet-ázsiai térség átlagától, az utóbbi 13 évben háromszor is recessziós esztendőt zártak. Az ország egyik legsúlyosabb gazdasági problémáját a infláció jelentette: az éves pénzromlás átlaga az elmúlt 30 évben 52 százalék volt, a kilencvenes években meghaladta a 70 százalékot.

A sok és jelentős részben nem hatékonyan működő állami vállalat folyamatos költségvetési támogatásra szorult, az amúgy is laza fiskális politika miatt rendre 8-10 százalékos hiánnyal zárt a büdzsé. A visszatérő válságok kialakulásához ezen túl a pénzügyi intézményrendszer hiányosságai, a rosszul működő bankrendszer is hozzájárult.

A fellendülés hatodik éve

A szigorúbb költségvetési politika, a lebegő árfolyam bevezetése már 2001-ben elindult, s ez utóbbi lehetővé tette, hogy a török nemzeti bank – az árfolyam védelme helyett – kizárólag az árstabilitásra tudjon koncentrálni. Ugyanakkor a 2002-es választások utáni, kétharmados többséggel bíró egypárti kormány jóval hatékonyabb irányításra képes, mint bármelyik előde, és ez az eredményekben is tükröződik – emelte ki Szigetvári Tamás. A pénzügyi szektorban és a közszférában végrehajtott strukturális reformok nagymértékben javították a gazdaság működési feltételeit. (Törökországban tízszázalékos a parlamenti küszöb, ennek köszönhető, hogy 30 százalékos választási eredmény hatvan százalék feletti mandátumszámot eredményezhet.)

Beindult a privatizáció is, ami ugrásszerűen javította – 72 százalékát biztosította – a működőtőke beáramlását. Míg 1986 és 2004 között összesen 9,4 milliárd dollár privatizációs bevétele volt az országnak, 2005-ben másfélszer ennyi – írja Szigetvári Tamás. Így a működőtőke-beáramlás 2005-ben összesen 19 milliárd dollárt ért el. Az utóbbi években Törökország Európa egyik műhelyévé vált, egyre több gyártó épít az olcsó munkaerőre, és a privatizált vállalatok is egyre jobban teljesítenek az exportpiacokon.

EU-konform iszlámizmus?

Mindez arra utalna, hogy iszlámista ideológia ide vagy oda, a jelenlegi kormánypárt gazdasági értelemben a stabilitás letéteményese. Szigetvári Tamás szerint politikai vonatkozásban sem lehet arról beszélni, hogy az iszlámista erő egyszersmind ne lenne haladó szellemiségű is. Az uniós csatlakozás, az Európához közeledés tekintetében éppen a hagyományos, szekularista – megkérdőjelezhető demokratikus elkötelezettségű – elit volt kevésbé lelkes az utóbbi években. (Az iszlámista fordulat részben éppen olyan, a vallásgyakorlás szabadságát korlátozó jogszabályok hatályon kívül helyezéséből állt, amelyek ellen már az EU is felszólalt.)

Az európai elkötelezettségben megjelent különbségek is részben gazdasági okokra vezethetőek vissza. Az AKP fő támogatói között vannak az anatóliai tigrisekként is emlegetett új vállalkozói rétegek, akik a vallás melletti elkötelezettségük mellett átvették a kapitalista szellemet, megerősödésüket éppen a külpiacok, jelentős részben az EU-országokkal folytatott kereskedelemnek köszönhetik.

Az éles politikai szemben állás másik oka is részben gazdasági jellegű. A folytatódó privatizáció az új iszlamista elit megerősödését szolgálhatja. De az államfőválasztás ennél konkrétabban is pozícióvesztéssel járhat a hagyományos, atatürki vonalat képviselő elit, különösen a hadsereg számára, hiszen ha az AKP nyeri ezt a pozíciót is, a kinevezési rendben eddig ellensúlyt képviselő elnök mindenben a kormánypárt akaratát követheti.