Forintgyengülés és tőzsdei zuhanás az euró miatt

Az euró-zóna irányadó kamatszintje továbbra is nagyon alacsony - jelentette ki az Európai Központi Bank elnöke a csütörtöki kamatdöntést követő sajtótájékoztatóján. Jean-Claude Trichet további kamatemelést sugalló szavai miatt az európai tőzsdeindexek zuhanni kezdtek, a forint árfolyama 254 forint/euró körüli szintre gyengült.
Több, a piacokat elbizonytalanító kijelentést tett Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke az eurókamatok emelését követően. Trichet szerint eurózóna irányadó kamatszintje továbbra is nagyon alacsony, míg kamatemelés indoklásaként váratlanul úgy fogalmazott, hogy az az árstabilitásban mutatkozó felfelé irányuló kockázatokra adott válasz.

Nagyobb növekedés, nagyobb infláció

Trichet utalt arra, hogy az euró-zóna gazdasági növekedése (bizonyos átmeneti, azaz a negyedik negyedéves ingadozásokat leszámítva) az élénkülés folytatódását mutatja, és a finanszírozási feltételek is kedvezőek az aktivitás fokozódásához. Összességében Trichet olyan hangot ütött meg, mely a vártnál egyértelműbben a további kamatemelések lehetőségére utal.

Az uniós jegybank szerepét betöltő intézmény szakértői megemelték az idei (1,7-2,5 százalék közöttre), illetve jövő évre vonatkozó gazdasági növekedési (1,5-2,5 százalék között) várakozásukat. Emellett a 2006-os inflációs prognózisuk középpontja 2,1 százalékról 2,2 százalékra, míg a jövő évi 2-ről 2,2 százalékra emelkedett. Ezek is alátámasztják a fenti, további kamatszint-emelkedésre vonatkozó jelzéseket, illetve piaci várakozásokat.<> <> A határidős kamatszintek ennek megfeleően mozogtak, az euró pedig erősödött a főbb devizákkal szemben a folytatódó kamatemelési lépések "ígéretére". Ezzel párhuzamosan a várhatóan szűkülő régiós kamatkülönbség nyomán a régiós devizák mérsékelten gyengülnek a közös európai fizetőeszközhöz képest. A forint 254-ig mozdult az euróval szemben a reggeli 253,10-253,50 forint körüli jegyzési szintekhez képest.

Az európai tőzsdéken negatív reakciókat váltottak ki Trichet szavai. A német DAX mutatója 5807 ponton, -1,02 százalékon állt délután negyed ötkor, a párizsi CAC40 1,13 százalékkal 5000 pontra süllyedt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17