A UPC csökkentette veszteségét

A holland United Pan-Europe Communications NV (UPC) nemzetközi médiaszolgáltató nettó vesztesége 491,5 millió euró volt az első negyedévben, kevesebb a tavalyi első negyedévi 593,4 milliós veszteségnél, miközben az értékesítés 4 százalékkal 346,3 millió euróra nőtt. Ugyanakkor a cég részvényei gyakorlatilag elértéktelenedtek, és a vállalat adóssága meghaladja vagyonát.
A UPC jelenleg kötvénytartozásai átütemezéséről tárgyal hitelezőivel, és azalatt nem közöl előrejelzéseket várható teljesítményéről. A befektetők mindazonáltal biztatónak találhatják, hogy a cég működési vesztesége még nagyobb arányban csökkent: 128,6 millió euróra a tavalyi első negyedévi 307,1 millióról, a működés legszélesebb mutatója, a pénzforgalmi egyenleg pedig 55 millió eurós többletbe fordult a tavalyi első negyedévi 61 millió eurós hiány után. A vállalati közlemény szerint a javulás a költségek megfogásának és annak tulajdonítható, hogy a UPC korábbi, költséges beruházásai beérnek.

Nagyobb adósság, mint vagyon

Elemzők áprilisban még arról beszéltek, hogy tovább mélyül a UPC válsága. A cég tavaly 4,4 milliárd eurós veszteséget termelt, ennek fele, 2,05 milliárd, a negyedik negyedre jutott. Ezzel a 2000. év negyedik negyedéhez képest a veszteség megnégyszereződött. Ugyanakkor a cég adósságállománya 11,16 milliárd euróra növekedett, 855 millió eurós készpénz-állomány mellett. Ezzel 2000-hez képest a cég készpénztartaléka a felére csökkent. A UPC saját vagyonát tavaly év végén 8,5 milliárd euróra ecsülte, a 2000. évi 11,97 milliárd euró után, így az adósság 2001 végén jelentősen meghaladta a cég vagyonát.

Június 3. a fordulópont

A UPC számára június 3. lesz a fordulópont. A cég egy február 1-ig esedékes, 4 milliárd eurós hitel kamatával késett, de az esedékes 113 millió euró kamat törlesztésére június 3-ig haladékot kapott. Elemzők szerint 7,5 milliárd eurónyi törlesztést kellene átütemezni, illetve erről tárgyal a vállalat. A terv az, hogy a kölcsönöket 6 milliárd euró értékben és az elsőbbségi részvényeket 1,5 milliárd euróért részvényekre váltanának.

Nyolcvan euróról egy euróra

A UPC-részvények mindazonáltal a kötvényhitelezők számára kevéssé vonzók, mivel úgyszólván elértéktelenedtek. A UPC részvénye két évvel ezelőtt érte el több mint 80 eurós csúcsát, és tavaly év közepén süllyedt egy euró alá. A cég adósság-átszervezési terveit is veszélyezteti, hogy több mint hétmillió ügyfele nagyrészt elutasította a vállalat ötletét, amely szerint egységes számlán hajtanák be a kábeltévé-, az internet- és a telefonfogyasztást. A UPC-t február közepén kivették az amszterdami értéktőzsde vezető indexéből, az AEX-ből, miután a cég nettó adóssága meghaladta a vagyonát. A UPC szerda reggel 0,12 euró volt az amszterdami értéktőzsdén, változatlan a keddi záróhoz képest.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47