Másfélmillió Jeepet hívnak vissza

A Chrysler 1,6 millió Jeep Cherokeet hív vissza Amerikában, miután többen arra panaszkodtak, hogy a kocsi automata váltója időnként magától rükvercbe vált. A hatóságok vizsgálatot indítottak, mert a hibás váltónak több halálos balesetben is szerepe lehetett.
A hatóságokhoz több mint hétszáz panasz érkezett, melyek szerint a váltók meghibásodása öt ember halálát és legalább százötven sérülését okozta - közölte a Los Angeles Times. A sofőrök azt állították, hogy a váltó a parkoló fokozatról néha magától hátramenetbe kapcsol.

A gyár szerint a szerkezet nem hibás

A Chrysler 1993 és '98 közötti modelleket hív vissza. Ezeken a kocsikon a szervizek úgy alakítják át a váltót, hogy azt a sofőr semmiképpen se hagyhassa két fokozat között. A cég szerint ugyanis a szerkezetnek semmi baja, csak a sofőrök néha valamilyen okból nem kapcsoltak "teljesen" parkoló fokozatba. A gyár reményei szerint a változtatások révén még az eddiginél is "nehezebb lesz rosszul váltani".

A vizsgálat folytatódik

A cég ellen 21 károsult keresetet nyújtott be, a Times értesülései szerint az érintetteknek a Chrysler kártérítést fizetett. A hatóságok ugyanakkor folytatják a vizsgálatot, mert az 1999-2001-es évjárat autóival kapcsolatban is érkezett 174 panasz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája