Többmillió fontos kereset a rekord veszteség ellenére

A Vodafone Group plc vezérigazgatója, Chris Gent 2,42 millió font-sterling (3,6 millió dollár) fizetést vett fel a márciussal zárult pénzügyi évben, miközben a cége a brit történelem legnagyobb veszteségét könyvelte el. Gent emellett külön prémiumként részvényeket is kapott, amelyeknek értéke a jelenlegi árfolyamon körülbelül 1,6 millió font.
A részvényesek keményen bírálják ezt a gyakorlatot, és emlékeztetnek, hogy a Deutsche Telekom nemrégiben nyilvánosságra hozott vezetőségi határozata szerint az idén nem ad részvényopció juttatást az igazgatótanácsi tagoknak a részvényárfolyam visszaesése miatt. A Vodafone részvénye 44 százalékkal zuhant az elmúlt évben, miközben a Deutsche Telekom részvénye 43 százalékkal múlta alul a frankfurti irányadó index, a DAX-30 teljesítményét.

Ösztönzés és egyéb juttatások

Chris Gent a márciusban végződött pénzügyi évben fizetés címén 1,19 millió fontot, ösztönzés és egyéb juttatások címén 1,3 millió fontot vett fel. Közben a Vodafone 13,5 milliárd font adó előtti veszteséget szenvedett el - a legnagyobbat a brit gazdaságtörténetben. A londoni értéktőzsdének tett beszámolóból kiderül, hogy a Vodafone ezen kívül 1,76 millió részvényt jutatott a vezérigazgató tulajdonába az év folyamán.

Az átlag 3-9 millió dollár

Gent fizetésének mértékét és a prémiumokat élesen bírálták a Vodafone részvényesei annak ellenére is, hogy az jelenleg általános gyakorlat Európában - a Vodafone-nál legalábbis ezzel az érvvel utasítják vissza a panaszokat. A Vodafone-nál nem mulasztották el hangsúlyozni, hogy Gent javadalmazása elmarad a nagy európai cégek átlagától, amelyeknél 3,4 millió és 9,3 millió fontnak megfelelő összegek között vannak a vezetői jövedelmek.

Mindazonáltal a Vodafone-nál új vezetői ösztönzési rendszert jelentettek be. A konstrukció célfeladatok teljesítésén alapul, például azon, hogy elérik-e a legmagasabb osztalékfizetési és árfolyamnyereség arányt a távközlési részvények között.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47