Wolfowitzot választották a Világbank elnökének

Paul Wolfowitzot választották meg a Világbank új elnökévé. Az amerikai elnök által javasolt Wolfowitz kinevezését a Világbank 24 tagú igazgatótanácsa egyhangúlag támogatta.

A 61 éves Wolfowitz június 1-én váltja fel a tisztségben James Wolfensohnt, aminek május végén jár le második ötéves mandátuma. Wolfowitz szerdán Brüsszelben azt hangsúlyozta, hogy "igazi multinacionális" csapatot akar kialakítani a fejlődő világ felzárkóztatásában komoly szerepet játszó pénzintézet élén.

Hagyományosan amerikai

A washingtoni székhelyű szervezet elsődleges feladata a szegénység elleni küzdelem, és az emberek életszínvonalának az emelése a fejlődő világban. A Világbank elnöki posztja hagyományosan az amerikaiaknak jár, de a poszt betöltőjének beiktatásához szükség van a pénzintézet igazgatótanácsában lévő európai államok szavazatára is, és az Európai Unióban sokan megdöbbentek az amerikai kormányzat "héjái" között számon tartott Wolfowitz jelölésekor.

Az új elnök azonban nem tett ígéretet arra, hogy egy európai szakembert nevez majd ki helyettesének, ahogy ezt az EU-ban többen várták. Wolfowitz kinevezése ellen tiltakozott néhány nemzetközi csoport, mondván: félő, hogy Wolfowitz arra próbálja majd felhasználni a Világbankot, hogy az Egyesült Államoknak kedves országoknak nyújt támogatást. A bírálók egy csoportja a szavazás ideje alatt a Világbank székháza előtt tüntetett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25