Jön a Xerox-botrány?

A tavalyi Enron- és a friss WorldCom-botrány után pénteken az irodagépgyártó Xeroxról derült ki, hogy 1997-2001-es forgalmának könyvelési adatai nem megfelelőek.
A cégnél könyvvizsgálat tárta fel a visszaéléseket, amelyek a több milliárdos összegük miatt újabb cégbotrányt indíthatnak el. A Xerox papírjai máris közel egyharmados értékvesztést szenvedtek Európában, és az eset tovább rontotta a dollár árfolyamát is.

A Wall Street Journal jól értesült körökre hivatkozva azt jelentette, hogy a cég könyveiben mintegy 6 milliárd dollárnak megfelelő forgalmat nem megfelelően tüntetett fel, így 1997 és 2001 közötti forgalmi adatairól újra kell nyilatkoznia. Az amerikai tőzsdefelügyelet már áprilisban szabályellenesen könyvelt forgalmi adatokra bukkant, de a WSJ online kiadása szerint a cég öt évre visszamenőleg messze több forgalmat könyvelt szabályellenesen, mint azt a tőzsdefelügyelet korábban feltételezte.

Hat- vagy kétmilliárd?

A Xerox szóvivője a lapnak azonban úgy nyilatkozott, hogy a cégnek az 1997-2001-es időszakból kevesebb, mint 2 milliárdos forgalomról kell újabb bevallást készítenie az elkönyvelt 92,5 milliárd dolláros összbevételből. A szóvivő nem kommentálta a 6 milliárdos adatot.

A Xerox részvényeivel 5,51 dolláron kereskedtek pénteken az Instinet elektronikus rendszerben. A frankfurti Xetra-kereskedésben 33 százalékkal 5,05 euróra estek a cég részvényei. Csütörtökön a Xerox-papírok még 8 dolláron zártak New Yorkban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25