Megadóztatnák a zacskót

Nagy-Britannia adót vetne ki a szupermarketekre, hogy azok pénzt kérjenek a vevőktől a nejlonzacskókért, Dél-Afrika egyenesen börtönnel fenyeget, miközben Magyarországon a nagy láncok mellett a mohó kiskereskedők is sokat tesznek a tájat elborító pungák ellen.
Miközben a marihuána egyre több országban lesz legális szer, a nejlonzacskó - amelyet Kiskunhalas környékén pungának neveznek, ami talán összefüggésben áll azzal, hogy G. Kempf Romanorum sermonis castrensis reliquiae: Neue Jahrbücher für Antike und Christentum című forrásmunkája szerint a római légionáriusok szlengjében a 'punga' szó jelentése 'buksza' volt - egyre több helyen nemkívánatos dolog.

Afrika nem alkuszik

Most Nagy-Britanniában merült fel, hogy korlátozni kellene a zacsik terjedését, méghozzá úgy, hogy 9 pennys adót vetnének ki minden példányra. Az anyaország ezzel messze puhább vonalat követ, mint egykori gyarmata Dél-Afrika, ahol egy beterjesztett törvényjavaslat börtönnel sújtaná azt , aki meglevegőzteti kedvenc Richard Cleydermanos bevásárló eszközét.

Sok, még több, stanicli

A brit kormány most azért kezdte fontolgatni a tasakok megsarcolását, mert az országban csak a szupermarketek évente 10 milliárd darab nejlonzacskót adnak a vásárlóknak a kasszánál. Ez óriási mennyiségű, alig lebomló szemetet jelent.

A brit környezetvédelmi miniszter, Michael Meacher az írek példája alapján tervezi bevezetni a nejlonadót. A sarcot a szupermarketekre vetnék ki, amelyek azt kötelezően továbbhárítanák a vásárlókra.

Tudat és terrorizmus

Az Index Szintetikus és Polimer Osztálya rövid memóriafrissítés után megállapította, hogy a magyar kereskedelmi láncok ökotudatosságban könnyedén előzik nyugati társaikat, hiszen adott esetben a húsz forintos zacskósarctól sem riadnak vissza. A budapesti Eurocenterben lévő Interspar, a Skála Metró szupermarketje, a G-Roby és a Kaiser egészen közel kerültek a zöld hozzáálláshoz, bár a staniclik árát tudtunkkal nem utalják át a költségvetésnek. Egyes kisebb éjjel-nappalik egyenesen ökoterroristának minősíthetők a 25 forintos, már a kéz melegtől biológiailag degradálódó szatyraikkal.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19