Dobó Kata az emberi méltóságért!

Dobó Kata sok interjút adott már a hospice-ról, de sosem lehet eleget. Nem lehet ugyanis elégszer hangsúlyozni annak a segítségnek a jelentőségét, amelyet a Magyar Hospice Alapítványtól kaphat egy daganatos betegséggel élő család. Lentebb egy mélyinterjú rövidített változatát olvashatják.

Hogyan kerültél kapcsolatba a hospice-szal?

Lassan tizenegy éve, hogy a nagymamámat elvesztettük. Előtte pár hónappal találtam rá a Magyar Hospice Alapítványra, amikor a mama már olyan állapotban volt, hogy kórházban nem lehetett tartani, azonban orvosi ellátásra szorult. Ezt otthon sajnos nem tudtuk felvállalni, így került be a Hospice Házba.

Minőségileg már nem tudtak az állapotán itt sem javítani, de tiszta, illatos ágyneműben fekhetett, soha nem volt egyedül, őszinte szeretettel figyeltek rá és ránk. Bármikor bemehettünk, akár ott is alhattunk nála. Össze sem tudom hasonlítani a hagyományos kórházi ellátással, ahol két nővér jutott vagy ötven betegre.

Sajnos sok család van még a mienkhez hasonló áldatlan helyzetben. Számukra is segítséget jelenthet a hospice, amely a gyógyíthatatlan –  elsősorban daganatos – betegek, valamint családtagjaik támogatásával, testi és lelki szenvedéseinek enyhítésével foglalkozik. Sokan félnek igénybe venni ezt a szolgáltatást, legyen szó akár az Alapítvány fő profiljába tartozó otthoni ápolásról, akár a Hospice Házban való felerősítésről vagy kezelésről, akár a kórházban lévő betegek felkarolásáról és életminőségének javításáról. Én mindenkit arra bíztatnék, tegyen egy próbát és kérjen bátran, mielőbb segítséget - a szolgáltatás teljesen ingyenes!

Van valami, amire a régi önmagad is bíztatnád?

Egy dolog nagyon bánt, hogy hazudtunk egymásnak. Struccpolitikát folytattunk. Úgy tettünk, mintha egyikünk se tudná mi a helyzet, hogy soha nem fog kikerülni a mama a kórházból. Arról beszélgettünk, hogy ha kijön, majd elmegyünk színházba és megsüti azt a finom sütit... pedig ekkoriban már „negyven kiló volt vasággyal együtt”. Ma már elköszönnék tőle, az igazi nagymamától és biztosan ő is mondott volna egy-két szép szót, hogy milyen jól érezte magát velünk.

Annyira mélyen érintettek a történtek, annyira megfogott, hogy végül magad is hospice önkéntes lettél.

A mama halála után az egész család magába zuhant, én tartottam mindenkiben a lelket. Velem ugyanez nagyjából fél év múlva történt meg, de akkor már kint voltam egyedül Amerikában. Los Angelesben végeztem el egy négyhónapos tanfolyamot, hogy amikor haza jövök, azonnal dolgozhassak.

Milyen munkát  végzel?

Mint napi szinten jelen lévő önkéntes, sajnos nem tudok részt venni a csapat munkájában. Erősen kötődnek a betegek az önkéntesekhez, ha valaki felvállal egy beteget, az úgy tisztességes, hogy végig mellette áll. Hónapokig, évekig is eltarthat egy ilyen kapcsolat – nem férnek bele premierek és színházi próbák. Azonban amikor tudok, jövök. Ilyenkor mindig megkérdezem az ápolóktól, éppen milyen segítségre van szükség; fürdetek, ebédeltetek, sétálok vagy „csak” beszélgetek valamelyik beteggel. De ott voltam Torres Danival, Monspart Sarolta világbajnokunkkal és Balázsy Pannival együtt április 23-án, a margitszigeti hospice futónapon is, ahol az emberi méltóság tiszteletéért több száz gyermek és felnőtt sportolt együtt, ezzel is demonstrálva, hogy egyetértünk és szolidaritunk az Alapítvány céljaival.

Kérdéseivel forduljon bizalommal a Magyar Hospice Alapítvány dolgozóihoz és adója egy százalékával segítse Ön is őket céljaik elérésében!

Magyar Hospice Alapítvány

adószám: 19663258-1-41

www.hospicehaz.hu