Zorán és Demjén az Arénában ünnepel
Bár nemrég még Tom Jones, Sade vagy éppen Rihanna koncertje lelkesítette az itthoni közönséget, a Papp László Budapest Sportaréna idén sem feledkezett meg azokról a magyar zenekarokról és előadókról, akik az év utolsó heteiben Magyarország legnagyobb zárt koncerthelyszínén, több ezer ember előtt szeretnének ünnepelni – és nem utolsósorban egy emlékezeteset zenélni.
A két ünnep közt, 27-én elsőként a Neoton Família rázta fel a közönség bejglievésben megfáradt tagjait: a csapat Minek ez a cirkusz?! című show-ja elnevezésében és atmoszférájában az együttes 1986-os albumához, illetve az azonos című slágerhez nyúlt vissza. A címhez híven egy komplett cirkuszt álmodtak az Arénába: a témához passzoló díszleteken túl nem hiányoztak a légtornászok, artisták és bohócok sem. Bár az Aréna-koncert a Neoton Família múltjának összegzését is jelentette, a régi dalok és fotók megidézése mellett a jelen és jövő is helyet kapott. Mint kiderült: az együttes sokakkal ellentétben nem a világvége, hanem az újrakezdés éveként tekint 2012-re, ami a Neoton számára is új korszakot hoz: szeretnének újra olyan slágereket írni, mint amelyeket most is torkaszakadtából énekel a közönségük.
Ufók szállták meg az Arénát
A Neoton sajátos cirkuszestjét követő napon a hazai berkekben hasonlóan közismert, mostanra legendássá vált zenekar, a KFT emlékezett meg fennállásának 30. évfordulójáról. Az már az Ufóshow címből sejthető volt, hogy Laár András, Bornai Tibor, II. Lengyelfi Miklós és Márton András nem hazudtolja meg önmagát, és a csapat dalainak sajátos, abszurd humora a BudapestArénában megrendezett gigakoncert hangulatára is jócskán rányomja a bélyegét. A nyolcvanas évek elején az újhullámosok közé sorolt, 1981-ben alakult banda mostanra az ország egyik legismertebb zenekarává és szinte védjegyévé vált, így ezen az estén sem maradhattak el az olyan, több generáció számára is jól ismert dalok, mint az Afrika vagy a Balatoni nyár. Áthangszerelt és új számok, eddig nem látott színpadi megoldások és ufók minden mennyiségben: Laár Andrásék ismét bizonyították, hogy érdemes őket egy ekkora színpadon, életük legnagyobb önálló fellépésén is meghallgatni.
Tizedszer is Zorán
És ha még mindig nem lenne elég a jubiláló hazai zenészlegendákból, a magyar zenei életben a hatvanas évek óta töretlenül jelenlevő Sztevanovity Zorán 29-én, közel 5 év után először, 10. alkalommal ad koncertet a BudapestArénában. A Metro zenekarral ismertté vált, majd szólóban is nagy sikereket elért énekes-gitáros-dalszerző feltehetően ezúttal sem okoz csalódást az olykor érzelmes, mély, máskor szenvedélyes dalok imádóinak. Zorán ugyanis képes egy ilyen hatalmas térben is olyan bensőséges hangulatot teremteni, amely sokkal inkább idéz egy meghitt klubot, mint egy koncertarénát. Legismertebb és legjobb dalai mellett az ősszel megjelent Körtánc – Kóló című albumról is megmutat néhány dallamot, így ez az esemény is bőven tartogat majd kötelező darabokat és olyan egyszeri mozzanatokat is, amelyek miatt valóban érdemes személyesen is ott ülni a közönség soraiban.
Demjén 65
Úgy tűnik, december végén kivétel nélkül olyan zenészgenerációk tagjai lépnek színpadra a BudapestArénában, akiknek a dalait – amellett, hogy még ma is untig játsszák őket a hazai rádiók – szülők, nagyszülők és gyerekek egyaránt kívülről fújják. Persze nem feltétlenül mindegyikük keres rájuk első körben a Youtube-on, de az is biztos, hogy ha elhangzik például Demjén Ferenc neve, vagy egy buli eléri a Szerelemvonat-stádiumot, még a legfiatalabbak sem néznek tanácstalanul, hogy vajon ki az előadó. Van, aki úgy gondolja, hogy ha Demjén Nyugaton születik, ma világsztár. 1991-ben a magyar előadók közül elsőként lépett fel az akkori Budapest Sportcsarnokban, azóta egy december sem múlik el a BudapestArénában Demjén-koncert nélkül. Az énekes-dalszerző-basszusgitáros ilyenkor hagyományosan nem csak a zenei pályán eltöltött éveit, hanem saját születésnapját – 30-i koncertjén egészen pontosan a hatvanötödiket – ünnepli. Nevéhez olyan ismert zenekarok köthetők, mint a Liversing, a Bergendy vagy a V' Moto-Rock, a legnagyobb sikert mégis az 1989-ben beindult szólókarrierje hozta el számára, amely során szinte futószalagon gyártotta a slágereket. Vendégfellépőként idén a Bergendy zenekart, Presser Gábort és Révész Sándort hívta meg koncertjére.
Az új év az Arénában kezdődik
Végül, de nem utolsósorban az év első napján olyan programot kínál a BudapestAréna, ami, bár kezd hagyománnyá válni, mégis változatos: a Mága Zoltán hegedűművész által celebrált Budapesti Újévi Koncerten a klasszikus és populáris zenei műfajok egyaránt megjelennek. Az opera, operett, musical és popzene keveréke a legkülönbözőbb korosztályok számára is élvezhetővé teszi az estét: a vendégek közt találjuk Keresztes Ildikót, Zsédenyi Adriennt, Gulyás Dénes, Kiss B. Attila és Pándy Piroska operaénekeseket, Détár Enikőt, a popszekcióban emellett Tolvai Renáta, Kökény Attila, Tóth Vera és Tóth Gabi is feltűnik. Az eseményre idén is közel 12 ezer embert várnak, amelyen a korábbi évekhez hasonlóan most is az ország több pontjáról látnak vendégül olyan nyugdíjasokat, tehetséges gyerekeket és hátrányos helyzetű településeken élőket, akik egyébként nem tudnák megvenni a jegyet.