Pongrác
11 °C
27 °C

A jazzban a sokféleség teremtő erő

2012.12.11. 11:29 Módosítva: 2012.12.11. 11:58
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Kubai énekesnő feleségével sajátos afro-latin világgal ismerteti meg a Müpa közönségét pénteken a magyar jazzéneklés nagyágyúja, az ESP-től a Balázs Elemér Groupig számos formációt erősítő Winand Gábor.

Miért lett az új, feleségével közös lemeze címe az útvesztőt jelentő Laberinto?

Az életben sok a tévút, a remény és csalódás is, de mégiscsak valamiféle beteljesülés felé kanyargunk. Még a legbonyolultabb labirintusból is van kiút. Csak meg kell keresni. A címadásban az is szerepet játszott, hogy az Elsával (Elsa Valle, Winand kubai énekesnő felesége -- a szerk.) korántsem egyetlen stílusban írtuk meg az albumon és a koncerten is szereplő dalokat. A jazz befogadó műfaj, amely elbírja, sőt gyakran kiköveteli a sokszínűséget.

Elsa mellett a zongorista Ramón Valle és a bőgős Omar Rodriguez Calvo is kubai, ez azért egyértelműen az afro-latin világot feltételezi.

Szó se róla, ugyanakkor egyértelműen olyan jazz-ről van szó, amely magán viseli az európaiságot is, habár az előadásmód, s a könnyedség tagadhatatlanul karibi. De van páratlan ütemű, bolgár motívumokból építkező számunk és klasszikus harmonizációjú, fősodorbeli dalunk is.

Másfajta alapokkal rendelkezik egy kubai muzsikus, mint egy magyar?

Érdekes, hogy Kubában a jazz-zenészek képzését is klasszikus európai és kubai komolyzenével kezdik. Ezek után következik csak a saját stílus kialakítása. Kétségtelen viszont, hogy a sodró vitalitás, az energikus előadás jelentősen eltér az európai játékmódtól. De éppen ez a vonzó benne. A kultúrák sokfélesége, még ha az összetevők nem is ugyanazok, nagyon hasonlít a mi viszonyainkhoz. Őket is rengeteg különféle népzenei hatás éri, mint ahogy minket is, és ezáltal nyitottak a külső ingerekre, akkor is, ha a dallam- és ritmusvilág más. A jazzban a sokféleség teremtő erő.

Így a Winand-féle, a fúvós hangszereket imitáló speciális énekstílus is, amely a szakírók szerint éppen annak köszönhető, hogy klarinéttal kezdte zenei karrierjét?

Ennek nem sok köze van ahhoz, hogy gyerekként furulyán kezdtem és klarinéton folytattam a zenetanulást. Azért nem, mert klasszikus zenét tanultam, és ott nincs szerepe az improvizációnak. Én későn találkoztam a rögtönzést preferáló jazz- szel, hiszen énekesként is először a komolyzenei darabok érdekeltek. Aztán mégis a könnyebbnek mondott muzsikánál kötöttem ki. Ma már alig hihető, de Ray Charles volt a kedvencem, aztán később Al Jarreau, akiket nagyon sokáig próbáltam utánozni is.

Mégis hogyan alakította úgy a saját stílusát, hogy a hangszeresekhez hasonlóan skálákra, akkordfelbontásokra épülnek az ének-improvizációi?

Pont fordítva van, én az énekléshez igazítom a szaxofonjátékomat is, és nem csak azért, mert jóval később kezdtem hangszeren zenélni. Én azt játszom, amit el is tudok énekelni. A dolog fejben-lélekben dől el, és a torkomon vagy a szaxofonomon is ugyanaz bukik ki. A természetességre próbálok törekedni.

Ezt nevezi felesége “afrikaiul” Lerelének, azaz jó érzésnek?

A “good feeling” elengedhetetlen. Ez olyan rokonlelkeknél, mint mi, létrejön magától. Ramónéknak nem kellett különösképp instrukciókat adnom, hogy működjön a közös munka. De hasonló volt a helyzet a Trio Stendhallal vagy a Balázs Elemér Grouppal.  Nem véletlenül nem hívnak a Benkó Dixiland Bandbe, bár egyszer velük is kipróbálnám.

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.