Öné lehet az új magyar Mercedes egy darabja

Mától egy koncertjegy áráért fényképet vagy céglogót lehet elhelyezni az első, kecskeméti Mercedes-Benz CLA felületén. A bevétel jótékony célt szolgál, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kapja.

Január óta kizárólag a kecskeméti gyárban készül a Mercedes-Benz új, négyajtós kupéja, amelynek első példánya jótékony célt szolgál. Az autón magánszemélyek és cégek egyaránt vásárolhatnak felületeket, az 5x5 centiméteres egységek ára 10.000 forinttól indul, az autó kiemelten látható részletei egységenként maximum 30.000 forintba kerülnek.

A felajánlásokból beérkező összeg egésze a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálathoz kerül, a szervezet gyerekek vizsgálatára, kezelésére, fejlesztésére fordítja a támogatást, elsősorban az NGYSZ saját gyermek szakorvosi rendelőjében és fejlesztőintézetben, illetve a fóti Lovasterápiás Központban.

A „Segíts egy mosollyal!” című akció ma indul és legkésőbb 2013. május 31-ig tart. A felajánlásokat a www.segitsegymosollyal.hu weboldalon lehet megtenni, ahol a kívánt képet is el lehet helyezni az autón. A dekorált CLA-t a későbbiekben több rendezvényen is megtekintheti a közönség.

Nem ez az első alkalom, hogy a Mercedes-Benz járművek hazai forgalmazója jótékonysági akciót indít. Tavaly az első Kecskeméten gyártott B-osztályt árverezték el: a vételárból befolyt 20 millió forint szintén a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját segítette.

Az akcióban résztvevő autó az első a sorozatgyártású Mercedes-Benz CLA modellek közül, ami 2013. január 25-én gördült le a kecskeméti gyártósorról. A négyajtós CLA kizárólag Magyarországon készül, a formabontó külsejű modell kategóriája egyik legbiztonságosabb autója, légellenállása pedig az egész autóiparban egyedülállóan alacsony.

Az új modell megjelenését világszerte nagy érdeklődés övezi: a topmodell Karlie Kloss mellett a korábbi forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton is kipróbálta már a kecskeméti Mercedes-t.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Július 24-én lesz a Budapest Pride

A Balaton Sound szervezői kevésbé derűlátók, hogy lehet-e nyáron fesztiválozni.

20 perce

  • Külföld
Horvátországban már nyithatnak az éttermek és kávézók teraszai

Élvezhető lesz a dalmát tavasz - feltéve, hogy nem romlik a járványhelyzet. Legutóbb 544 új beteget azonosítottak.

tegnap, 14:23

  • Gazdaság
96 hónapja nőnek a bérek, decemberben 450 ezer forint volt az átlagkereset

A minimálbér 128 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 145 százalékkal emelkedett.

tegnap, 10:39

  • Belföld
Kora tavaszias időben napfürdőzhetünk

A napsütés előtt sűrű köd borítja az országot – a köd miatt figyelmeztetés van érvényben.

február 23., 04:29

  • Futball
Gulácsi Péter: Én kiállok a szivárványcsaládok mellett!

„A legfontosabb a szeretet, az elfogadás és a tolerancia mások iránt.”

február 23., 14:21