Újrajátszással zár évadot a Recirquel újcirkusz-produkciója

2013.06.12. 10:48 Módosítva: 2013.06.12. 11:41
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.

Két újabb meghirdetett napon, június 30-án és július 2-án este is látható a Művészetek Palotájában a Recirquel – Cirkusz az éjszakában című előadás, amelynek híre már bejárta az országot a darab 2013 áprilisi bemutatója óta. Miközben a közönség még ízlelgeti a hazánkban újdonságerővel ható műfajt, a produkció megálmodóinak eltökélt szándéka, hogy a Recirquel mint az első magyar újcirkusz-társulat honosodjon meg.

Az előadás izgalmas és innovatív módon ötvözi a több mint fél évszázados múltra visszatekintő fővárosi artistaképzés legnemesebb hagyományait és a színházi művészetet. Az előadás során a társulat tagjai egy közös utazáson vesznek részt, ahol megkísérlik elérni és beteljesíteni az emberiség ősidők óta áhított vágyát: a repülés tudományának elsajátítását. A fikció szerint az artistaművészek egy elveszett vándorcirkusz nyomába erednek, és az epizódszerű jelenetek során alkalmuk adódik felfedezni saját személyiségük legmélyebb szegleteit is. Az újcirkusz filozófiájával összhangban az alkotók nem lineáris történetet mesélnek el: a történelem előtti idők örök érvényű jelképei, a jól ismert mítoszokból megelevenedő szituációk segítenek a nézőnek abban, hogy otthonosan érezze magát ebben az értelem helyett inkább érzésekkel megragadható világban.

A Recirquel motorja Vági Bence rendező-koreográfus, aki a világszerte jegyzett, Sir Paul McCartney alapította és patronálta Liverpool Institute for Performing Arts koreográfus-rendezői szakán szerzett diplomát, és darabjaihoz a kabaré, cirkusz és varieté egyedi világából merít inspirációt. A látványvilágot Csanádi Judit Jászai Mari-díjas díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékének vezetője, a montreali National Theatre School of Canada díszlet- és jelmeztervező szakos hallgatóinak az oktatója, valamint Kasza Emese, Magyarország egyik legizgalmasabb ruhatervezője álmodták meg. Az előadás zenei világa Sárik Péter zenei vezető és zeneszerző munkája, aki a szerzeményeit az artistatrükkökhöz harmonikusan integrálva, élőben adja elő – egy stílszerűen magnéziumporos zongorán.

A Budapest omladozó tűzfalai által megihletett díszletek között szárnyaló, extravagánsan misztikus ruhákba öltöztetett kilenc akrobata, egy hipnotikus hangon dalra fakadó tűzvörös dizőz, valamint közismert zongorista kísérőjük olyan álomszerű utazásra invitálja a közönséget, ami maradandó élmény lesz fiatalabbak és idősebbek számára egyaránt.

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.