Sárkányhajózzon olimpiai bajnokkal a Mozgás Éjszakáján!
Viszonylag későn, 12 évesen kezdtél el kenuzni, hogyan kerültél a sport világába?
Angyalföldön nőttem fel. Akkoriban nem voltak még számítógépes játékok, multiplex mozik lépten-nyomon, úgyhogy mi kint játszottuk a Dunaparton, így mindennap láttuk a kajakosokat, kenusokat. Hamarosan engem is beirattak a szüleim, sőt egy ideig úszni is járattak; a vízisportok elől a Dunaparton nincs menekvés.
Miért pont a kenu mellett kötöttél ki?
Az úszást nem igazán szerettem, túl korán kellett kelni, ami egy kamasznak nem túl szimpatikus. A kajakban meg ugyanúgy kellett ülni, mint az iskolában, amiből délelőttönként éppen elég volt. Ráadásul kajakozni lányok is szoktak, én pedig férfias sportra vágytam, szóval maradt a kenu. A BSE-ben egyébként is a kenu volt a az erősebb szakág.
Aztán olimpiai és világbajnoki érmek birtokosaként felnőttfejjel átültél a kenuból a szánkóra. Hogyan estél szerelembe ezzel az itthon profi szinten alig létező téli sporttal?
Már kezdtem kiöregedni a kenuzásból, amikor elkísértem egy barátomat Németországba, egy szánkóversenyre. Azonnal beleszerettem, teljesen lenyűgözött, hogy itt szinte kezdőként is hatvannal suhanhatsz a pályán. Rögtön tudtam, hogy ez kell nekem, úgyhogy hamarosan elkezdtem edzésekre járni. Először a kerekes szánkóval kezdtem, aztán jött a téli szánkó, ami jóval gyorsabb és olimpiai sportág is. Ez utóbbi azért is fontos, mert így a szponzorok szemében is vonzó.
A szánkóhoz milyen adottságok kellenek? Mennyiben más mint a kenu?
A szánkóban az a fantasztikus, hogy bármilyen fizikumú ember jó lehet benne. Szerintem, ha lennének szánkó egyesületek Magyarországon, hihetetlenül népszerű lenne a sportág a gyerekek körében, mert itt nem számít, hogyha például kicsit duci vagy. Ehhez a sporthoz ugyanis főleg bátorság kell. Itt mindennaposak a sérülések, zúzódások, törések, ezt senki nem úszhatja meg. Ezért ehhez a sporthoz óriási fájdalomtűrés kell és egyfajta őrület. Fejben kell még nagyon ott lenni, mert ha félsz attól a kanyartól, ahol korábban buktál, akkor megint ott fogsz borulni. Ezt kell tudni kezelni.
Egyéniben és párosban is versenyeztél mindkét sportágban. Melyiket szereted jobban?
Én mind a kettőt egyformán szeretem. De a pároshoz kell egy jó társ. Az nem jó érzés, amikor tudod, hogy azért nem jutottál fel a dobogóra, mert a másik nem tette oda magát teljesen. Egy jó társsal viszont nagy érzés egy hajóban evezni.
Kenuban a sporttársak a versenyeken többnyire csak a hátadat bámulhatták. Meg tudtad szokni, hogy szánkóban ez nem így van? Vagy itt már csak a száguldás, az élvezet a fontos?
Szánkózni, ahogy mondtad is, már közel 40 évesen kezdtem. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy ilyen rövid idő alatt nem vehetem fel a versenyt azokkal, akik 8-10 évesen kezdik, olyan országokból jönnek, ahol ebbe szinte beleszületnek. Ugyanakkor volt már, hogy olimpiai bajnokot is lehagytam, mert ő bukott a versenyen, én meg nem. Egy-egy ilyen esettel jól lehet zrikálni a bajnokokat. És nem adom fel, bár a mostani téli olimpiára önhibámon kívül nem jutottam ki, a cél bobban ott lenni a következőn.
A gyerekeid is sportolnak, sőt komoly sikereket értek el úszásban. Mit tehet egy szülő azért, hogy megszerettesse a mozgást a gyerekeivel?
Én úgy látom, hogy a mai szülők nehéz helyzetben vannak. Rengeteg inger éri a gyerekeket, videójáték, TV, mozi, okostelefon. A szülők pedig nagyon leterheltek, nem érnek rá délután edzésekre hurcolászni a gyereket. A legegyszerűbb megoldás valószínűleg az, ha olyan iskolába jár a gyerek, ahol eleve sok a mozgás, jó néhány edzés közül lehet választani ott helyben. Persze nem árt a gyerekek lelkét is ápolni néha. Bence például nagyon tehetséges, gyerekként sorra nyerte a versenyeket, aztán ahogy bekerült a felnőtt mezőnybe és idősebbekkel kellett versenyeznie, kezdett hanyatlani a lelkesedése. Sokat beszélgettem vele, mire megértette, hogy a dobogó csúcsára ritkán áll fel az ember, de éppen attól lesz felejthetetlen az élmény.
Köztudott, hogy te sem mindig lelkesedtél az edzésekért. A Sumák nevet azért ragasztották rád, mert egy időben szeretted lecsalni a futótávokat. Kibékültél már annyira a futással, hogy a Mozgás Éjszakáján beállj a futók közé az Andrássy úton?
Csak az igazság kedvéért: én nemcsak a futóköröket, hanem az evezős távokat is lecsaltam eleinte, de azt nem nagyon vették észre. A futással egyébként semmi bajom, amíg mondjuk 1000-1200 méteres távokról van szó. Őszintén szólva egy több mint 100 kilós testtel futkosni azért nem ugyanaz az élmény, mint egy 80 kilóssal. Szóval majd inkább beszállok egy sárkányhajóba, vagy megnézem a tollas- és ping-pong meccseket. Engem egy pörgős sportesemény nézőként is érdekel.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
