Idén is nyerhetnek az innovatív alkalmazások

2015.03.10. 15:40 Módosítva: 2015.03.12. 15:18
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Immár ötödik alkalommal díjazza az Invitel a jövő fejlesztőit: az InnoApps Díjat 2010-ben hozta létre a vállalat, 2014 óta pedig már nem csak a középiskolások, egyetemisták és főiskolások, hanem 30 éves korig azok a fiatal fejlesztők is pályázhatnak, akik már nem vesznek részt iskolarendszerű képzésben.

Hasznos és játékos alkalmazásokat várnak

Az innovációs seregszemle InnoApps kategóriája tág teret enged a pályázóknak, és évről évre újabb megoldások bizonyítják a fejlesztők kreativitását.

A Ne Szórakozz! kategória győztesei Csipak Levente és Kiss Tamás középiskolás diákok, akik az eMotion elnevezésű tehénkövető GPS fejlesztésével nyertek. A fejlesztők az ötlet kapcsán elmondták, hogy pár éve olvastak egy 2000 táján íródott cikket, ami, kvázi jövőbelátóan, azt írta, hogy idővel nem kell majd a haszonállatokra vigyázni. Céljuk, hogy könnyebbé, korszerűbbé tegyék a házi- és haszonállatok nyomon követését, őrzését. A speciális nyomkövető az elkóborolt, ellopott állatok megtalálásában, illetve a hasonló helyzetek megelőzésében is segíthet. A tervek szerint a tehénpásztor-GPS az állatok mozgását térképen is követné, és ha a megadott területről kimennének a jószágok, akkor sms-t küldene a gazdának.

A Szórakozz! kategória győztesét az Invitel Facebook oldalán választották ki a rajongók. A szavazás sokakat megmozgatott: az első helyezett pályaműre több mint 1200 szavazat érkezett. Kovács Viktor „Vitamin” elnevezésű játéka a logikát, memóriát, megoldókészséget előtérbe helyezve kínál izgalmas és tartalmas szórakozást kicsiknek és nagyoknak egyaránt. „Az volt a célom, hogy megmutassam a gyerekeknek és a fiataloknak, hogy kedves, pozitív játékokkal is lehet játszani. Ez nem egy olyan program, amelyben gyilkolnak, vagy zombikat kell lelőni. A játékosok pozitív környezetben gyűjtik a vitaminokat, és eközben fejlesztik a reflexüket, a logikájukat és memóriájukat is" – foglalta össze Kovács Viktor, aki nagyjából 4 hónapon keresztül naponta két órát dolgozott a fejlesztésen.

Március végéig lehet pályázni

A 2015-ös InnoApps Díjra már megvalósított, működő alkalmazásokkal, szoftverekkel, webes fejlesztésekkel lehet jelentkezni március 31-ig. A pályaművek sorsáról idén is rangos szakmai zsűri dönt. További információk és részletek elérhetők a vállalat InnoMax-ról szóló weboldalán.

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.