Ezüstérmes a magyar ŠKODA csapat

2017.06.21. 13:03 Módosítva: 2017.06.21. 13:03
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.

Tavalyi sikereit is felülmúlta hazánk a ŠKODA Challenge versenyen. A június 1-3. között, Budapesten zajló megmérettetésen 33 ország közül Magyarország a második legjobb csapatként végzett.

DSC0264

A magyarországi ŠKODA márkakereskedéseket képviselő szakemberek a maximális hat kategóriában álltak rajthoz. Az Alkatrészellátási munkatárs kategória visszatérő versenyzőjeként, Bertók János vette fel a küzdelmet a külföldi kollégákkal. A budapesti ŠKODA Schiller alkatrészellátási vezetője, mint három éve mindig, idén is azt tűzte ki célul, hogy dobogós helyen végezzen. Az erős mezőny ellenére a maga elé állított elvárásoknak maximálisan megfelelt, és ezüstérmet nyert. Szintén nagy reményekkel vágott bele a feladatok megoldásába Szerencsi László az Értékesítési tanácsadó kategóriában. A békéscsabai AutoMobil Körös munkatársa ebben az évben jutott ki először a nemzetközi döntőre, ahol a tudása, kitartása és szorgalma meg is hozta a várt eredményt. Miután ő nyújtotta a legjobb, legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Ezzel az eredménnyel pedig megismételte az ebben a kategóriában a múlt évben győzedelmeskedő Jandó Zsolt sikerét.

DSC8624

2016-ban a szerviz tanácsadók közti versenyben Berta Balázsé lett az ezüstérem a nemzetközi ŠKODA Challenge-en. A soproni Walter Autó rutinos indulónak számító munkatársa ebben az évben is arra törekedett, hogy a legjobb három közt fejezze be a küzdelmeket. A gyorsaságának, precizitásának köszönhetően az elismerés sem maradt el. 2017-ben is megszerezte a második helyet a nemzetközi mezőnyben. Hasonlóan eredményesen vette az akadályokat a Diagnosztikai technikus kategóriában versenyző Varga Tamás. A Miskolc Autó tapasztalt szakembere a tavalyi bronz után, idén még fényesebb éremmel szeretett volna hazatérni. Felkészültsége, megérzései hozzásegítették, hogy vágya valóra váljon. A második helyen zárta az idei ŠKODA Challenge döntőt.

event photography 74113

A magyar csapat tagjaként indult az ez évi megmérettetésen Horváth Károly is, a Porsche Hungaria szakembere. Az Importőri munkatárs kategória aranyérmeseként újabb elismerést szerzett a hazai ŠKODA válogatottnak.

További információ itt!

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.