Szenteste FB final
2018.03.08. 16:56 Módosítva: 2018.03.09. 11:12
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Bécs és München után Budapesten, a Hatszín Teátrumban állítják színpadra Daniel Kehlmann: Szenteste című drámáját. Az egyszerre krimi és filozófiai párviadal Petrik Andrea és Rába Roland jutalomjátéka
A Szenteste csoport
A Szenteste csoport
Fotó: Draskovics Ádám

A másfél órás előadás voltaképpen egy kihallgatás: a nyomozó és a terrorizmussal gyanúsított filozófusnő intellektuális összecsapása. A világhírű osztrák–német író feszült hangulatú, valós időben játszódó színdarabja napjaink egyik legsúlyosabb dilemmáját járja körül. „Az volt a szándékom, hogy egy valódi dilemmát mutassak be, egy ténylegesen létező konfliktust, ahol az egyik oldalon a szabadság áll, a másikon a biztonság. Egy ilyen dilemmának nincs egyszerű megoldása – mondta a Detschlandfunk Rádióban vele készült interjúban az író. – Az állam mindent és mindenkit megfigyelhet, a titkosszolgálatok szinte kontroll nélkül működhetnek, a rendőrség pedig annyi mindent tudhat rólunk, amit korábban elképzelni sem tudtuk. Tehát életemben először írtam valami, szűkebb értelemben véve, aktuálisat, egy darabot, ami a szalagcímek eseményeire reagál – még akkor is, ha némileg eltolva, bizonyos értelemben kifordított módon”.

Petrik Andrea és Rába Roland
Petrik Andrea és Rába Roland
Fotó: Draskovics Ádám

Az ősbemutató februárban volt, a bécsi Theater in der Josefstadtban, ezt követte egy müncheni előadás. Német nyelvterületen kívül ez a budapesti lesz az első, és egyben ez a Hatszín Teátrum első idei premierje. A darabot Szilágyi Bálint fordította és állítja színpadra, a két szerepet Petrik Andrea és Rába Roland játssza. Látvány és zene: Árvai György, jelmez: Szűcs Edit. A bemutató április 7-én lesz.

Szilágyi Bálint
Szilágyi Bálint
Fotó: Draskovics Ádám

Daniel Kehlmann áprilisban Budapestre látogat, ő lesz a Nemzetközi Könyvfesztivál idei díszvendége (ekkor mutatják be Tylll című regényének magyar fordítását). És bár budapesti útja nagyon zsúfolt lesz (számos dedikálás, fogadás és beszélgetés várja a Magyarországon is népszerű szerzőt), időt szakít arra, hogy április 22-én megnézze az előadást, és válaszoljon a nézők kérdéseire.

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.