Gusztáv
-8 °C
-1 °C

Az életben a változás elkerülhetetlen, a mi célunk, hogy ezt megkönnyítsük

2020.04.28. 17:15 Módosítva: 2020.04.29. 08:27
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Bodnár Zsigmond és csapata dolgos heteket tudhat a háta mögött. Eddig 14 új ügyfelüknek - köztük olyan nagyágyúknak, mint az Allianz, a Signal, az OVB és az E.ON - szállították le a covid-krízis miatt létrehozott digitális ügyfélszolgálati megoldásukat. Ügyfélkörük folyamatosan bővül, és messze még a vége.

Az általa vezetett FaceKom 2017 nyarán indította el hazánkban az első, távoli ügyfél-átvilágítást és elektronikus szerződéskötést lehetővé tevő megoldását. Befektető és külső segítség nélkül építette vállalkozását, mára pedig a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően megkerülhetetlen szereplő lett a digitális ügyintézésben, ügyfélakvizícióban is érintett cégek körében.

Mikor 3 éve elkezdtünk ezzel foglalkozni, tudtuk, hogy a digitális átállás feltartóztathatatlan lesz - mondja. Hogy egy világméretű krízis ilyen szintű katalizátorként hat majd ezekre a folyamatokra, a legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna. Tettük a dolgunkat, fejlődtünk és rengeteget tanultunk. Ennek az eredménye, hogy a kialakult helyzetre reagálva össze tudtuk állítani azt a megoldást, mely nem csak funkcionalitásban felel meg az elvárásoknak, hanem törvényi és biztonsági szinten is. A járvány következményeként gyakorlatilag home office-ból lettünk piacvezetők. Őszintén büszke vagyok a csapatomra, mert amit véghez vittek, az világrekord.

Az nyilvánvaló, hogy megváltozott világot látunk majd a konszolidáció után - mondja.

Nekünk is megvannak a magunk elképzelései erről. A fókuszunk azonban a jelen. Egy olyan helyzetben vagyunk, ahol az otthonmaradás akár életet is menthet, és hogy ebben segíteni tudunk, az hihetetlen érzés. Így most az a feladatunk, hogy megkönnyítsük az elkerülhetetlen változást és támogassuk a zavartalan, kontaktusmentes ügyintézést.

VRP 5643

A digitális szakadékon innen és túl

A krízis hatásainak elemzése során gyakran kerül szóba a digitális szakadék elmélyülése is. Azonban ez nem csak azt jelenti, hogy a fejlődő országok infrastrukturális sajátosságaik miatt kevésbé tudnak részt venni ezekben a folyamatokban, hanem azt is, hogy a különböző cégek között is egyre markánsabb digitális szakadék húzódik majd, egyebek mellett az otthoni munkára való felkészültségük miatt is. A FaceKom ezen a téren jól vizsgázott, de Bodnár szerint bőven akad tanulnivaló a különleges helyzetből.

A partnereink és az ügyfeleik közötti digitális kapcsolat kialakításához nagyon jól értünk. De mi történik, ha a saját kollégáinkkal kell ezt a digitális kapcsolatot a lehető leghatékonyabbra csiszolni? Az önismeret időszakává is vált ez számomra, hiszen az adott helyzetben a rengeteg üzleti döntés között sem szabad elfeledkezni a bizalomról és az empátiáról.

Vezetőként fel kellett készülnöm arra, hogy bizonyos felelősségeket a csapatok hálózatára bízzak, valamint fontos volt a döntéshozatali hierarchia optimalizálása is, hogy az elszámoltathatóság egyértelmű legyen távmunkában is, a döntéseket pedig a megfelelő emberekre bízzuk, figyelembe véve, hogy most mindenki fokozott terhelésnek van kitéve a magánéletében is. Szerencsés vagyok, mert olyan csapattal dolgozom együtt, akiknek az elhivatottságához és szakértelméhez kétség nem férhet, így gyorsan tudtunk alkalmazkodni az új kihívásokhoz.

Kormányzati paradigmaváltás?

Visszatérve a krízis következményeire és a jövővel kapcsolatos elképzelésekre, Bodnár reményét fejezi ki, hogy az érezhetően gyorsítópályára került digitalizációs törekvések az állami szektorban is kiemelt figyelmet kapnak majd.

Összességében elmondható, hogy a krízis utáni világban az ügyintézés terhei az egyszeri ember esetében jelentősen csökkenhetnek, elég, ha csak az utazási költségek megspórolására gondolunk. Ami az államigazgatást illeti, a digitális transzformáció ezen a téren is számtalan előnyt jelenthet. Megvalósulhatna a kontaktus- és papírmentesség, valamint a részben vagy teljesen automatizált folyamatok. Ezek járvány idején akár életet is menthetnek, de sokat segíthetnek a terjedés megfékezésében, ezzel csökkentve a gazdasági visszaesést, komoly összeget takarítva meg az államháztartásnak.

Ezekből jól látszik tehát, hogy ami napjainkban sokszor kényszerű válságkezelés, a jövőben az új alaphelyzetet jelenti majd, melyben hatalmas, jótékony potenciál is rejlik

- tette hozzá.

További információ: facekom.net

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.