„55 napot töltött a kisfiam a steril boxban, én csak asszisztáltam ehhez”

Nincs olyan, hogy nem bírjuk ki

– vallja a két transzplantáción átesett Matyi anyukája.

Matyi szülei két éves korában szembesültek először a ténnyel: kisfiuknak súlyos betegsége miatt őssejt-transzplantációra van szüksége. A család azóta hosszas kórházi elzártságon, rehabilitáción és sikeres gyógyuláson van túl. Bár mindez évekkel ezelőtt történt, az, hogy újra maszkot kell hordaniuk, felidézi bennük azokat az emlékeket.

Matyi lábadozási időszakát követően – még maszkban - érkeztünk a Bátor Táborba, az volt az első közösségi hely, ahova elmentünk

– meséli Kriszti, Matyi anyukája.

Zárt világból érkeztünk, így amit ott, a kórházi időszak után megtapasztaltunk, azt én még soha nem tapasztaltam meg. Hogy minden nélkül figyelnek ránk emberek. Nekem nagyon bevésődött, hogy körben táncolunk és mindenki közvetlen, mintha egy nagy család lennénk. Volt ott öröm is, sírás is, együtt játszottunk gyerekek és felnőttek. Igazi terápia, sokáig a hatása alatt álltam. Az étkezésre hívó zenét még most is énekeljük otthon evés előtt: tojásos nokedli, uborkasaláta…

Krisztiék azóta rutinos Bátor Táborosok lettek: háromszor jártak családi turnusban, Gréta és Matyi pedig a tesótábort is kipróbálta. Idén tavasszal is kettesben készültek a szuperhősök találkozójára, a hatvani csodaország kapui azonban zárva maradtak.

Nagyon várták a gyerekek, de el kell fogadni, hogy ebben a helyzetben most nem lehet táborozni.

Kriszti szerint nekik könnyebb betartani a szabályokat, hiszen már tudják, csak így tehetnek azért, hogy később jobb legyen, hogy óvják az óvhatót.

Évekkel ezelőtt egyik pillanatról a másikra alakult át az életünk, csak egyetlen célunk volt: hogy Matyi meggyógyuljon. Persze más a helyzet, amikor az embernek a saját gyerekéről van szó. Olyan az emberi természet, hogy testközelből kell éreznünk a bajt ahhoz, hogy elővigyázatosabbak legyünk. Sokaknak ezért nehéz ez a helyzet, mert ha nincs beteg a környezetükben, nem érzik a súlyát. Pedig sok mindent kibírunk, ha muszáj. Többektől hallom, hogy zavarja őket a maszk, nem kapnak benne levegőt. Megértem, én sem szívesen viselem, de én hetekig aludni is maszkban aludtam, hogy éjszaka is Matyival lehessek. Csak a steril szobában 55 napot töltött.

A tábori kalandok azért idén sem maradtak el teljesen: az alapítvány Digitális Bátor Tábor építésén munkálkodik, aminek első állomását Matyi és családja is kipróbálták, másik 40 táborozó család társaságában.

Nagyon jó érzés volt, hogy valakik a technika másik oldalán az én gyerekeimre figyelnek, a játék során egy kis közösség alakult ki. Ez olyan csodadolog, mint a tábor: a Cimbik velünk beszélgetnek, velünk törődnek, együtt játszunk, feladatokat oldunk meg. És pont egy ilyen nehéz, rettegő helyzetben, nekem felnőttként is felszabadító volt. Jó, hogy van a Bátor Tábor, ahol erre is gondolnak.