Ilyen a dobozba zárt kávéélmény

2020.10.30. 15:17
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
A kávéfogyasztás egyszerre szenvedély, tradíció és rituálé. Különös, ugyanakkor kellemes viszony ez, amelyhez sokan legalább két cukorral ragaszkodnak, néhányunknak pedig szinte létszükségletnek számít a napi koffeindózis megszerzése, amelyhez ma már nem feltétlenül kell kávézóba mennünk. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy a Monster Energy dobozos kávéi hogyan teljesítenek az azonnali fogyasztásra kész kávék piacán.

A reggeli ébredés és a munkakezdés közötti kritikus időszakban sokak számára elengedhetetlen egy jó csésze kávé ahhoz, hogy megfelelő lelki állapotban induljon a nap. A modern, városi élet sajátja ez, amely néha kétségtelenül nyűgös élmény tud lenni, ám a kellemes kávéaroma, valamint a koffein jótékony hatása tökéletesen illik ehhez az életstílushoz.

Nem is véletlen, hogy a klasszikus kávék mellett az úgynevezett azonnal fogyasztható kávék is rendkívül népszerűek - főként a városi fiatalok körében -, ám ilyenkor talán joggal vetődik fel a kérdés, hogy ezek a termékek mennyire képesek biztosítani a megszokott és kedvelt kávéélményt. A Monster Energy két termékével, az Espresso Milkkel és a Vanilla Espressóval evezünk most koffeinben dús vizekre, hogy megnézzük, milyen a dobozba zárt kávéélmény.

0XT22768-S

A kávé nem csupán ürügy

Az európai emberek rajonganak a gyors autókért, divatért és a kávéért röviden, hosszan, hidegen vagy melegen. Ezért odautaztunk, hogy a legjobb baristáktól tanuljunk, és megalkottuk a saját kávénkat, az Espresso Monster-t. 3 adag espresso, hideg tej és Monster Energy. Mert ha kávéról van szó, mi vagyunk a szofisztikált szörnyek 

- olvassuk az ambiciózus mondatokat az Espresso Milk aranybarna dobozán, miután az utolsó kortyok is elfogynak. A kellemes, tejben gazdag ízek és a tripla adag eszpresszó együttese igazi energiabomba, ami az olasz macchiato kávék világát idézik fel; egy doboz Espresso Monster 150 milligramm koffeint tartalmaz, azaz ugyanolyan energetizáló hatással bír, mint egy nagy csésze kávé.

DSC06239

A markáns koffeintartalom viszont egy cseppet sem tolakodó, egyáltalán nem töri meg az ízek harmóniáját. Pedig kávéból tényleg van bőven a dobozban: arányait tekintve 39 százalék, amivel jelentősen kiemelkedik a dobozos kávék mezőnyéből, hiszen a piacon lévő versenytársaknál általában csak 1-2, maximum 20 százaléknyi kávét találunk.

Hasonló a helyzet a Vanilla Espressóval is, amely egy csipetnyi vaníliával gazdagítja a 100 százalékos Arabica szemekből készült kávét. Ez a felbontásnál rögtön érezhető is volt, ahogy kiszabadult a vanília édeskésen lágy aromája, ízleléskor viszont visszafogottan kísérte az ital kortyait.

A magas kávétartalom mellett egyébként mind az Espresso Milkhez, mind pedig a Vanilla Espressóhoz kiemelkedően alacsony kalória- és cukortartalom társul, ami nem utolsó szempont, ha a kávékedvelő történetesen egészségtudatos is.

A kávézás nem vész el, csak átalakul

Ahogy a cikk elején említettük, a hagyományos kávézás egyben egy kellemes, talán régimódinak tekinthető rituálé is, és tévedés lenne, ha azt állítanánk, hogy a Monster Energy termékei ezt az élményt szeretnék helyettesíteni vagy pótolni. A kávéfogyasztási szokásaink viszont átalakulnak, így érthető, hogy új formák és termékek jelennek meg a piacon.

Az Espresso Monster egyenlő távolságra helyezkedik el a kávéscsészénktől és a hűtőben tárolt energiaitalunktól, és ez így is van jól.

Az Espresso Monster egyszerre szólítja meg a kávékedvelőket és az energiaital-fogyasztókat, amit jól tükröznek a termékkel kapcsolatos nyilatkozatok is:

A Monster Energy továbbra is az innováció hajtóereje, úgyhogy nagyon örülünk annak, hogy bevezethetjük az Espresso Monstert az azonnal fogyasztható kávék kategóriájába. Az új termék kulcsfontosságú szerepet játszik a márka folyamatos növekedésében azzal, hogy új fogyasztókat vonz be a kávé- és energiaitalok piacára, miközben a meglévő Monster rajongóknak újabb alkalmat biztosít a termék fogyasztásához

- mondta Ben Ashlin, a Monster Energy EMEA-régiós márkaalelnöke az Espresso Monster bevezetése kapcsán.

Egy biztos: a Monster Energy-féle kávéélmény minden, csak nem régimódi. Ez persze érthető is, hiszen maga a Monster Energy-élmény sem az, amit jól mutat, hogy a márka is a fiatalságban látja a jövőt. A nemzetközi sztárok közül többek között Valentino Rossi, Ken Block és Lewis Hamilton is élvezi a Monster-csapat támogatását, de olyan hazai tehetségeket is felkaroltak, mint a BMX-es Kempf Zoltán, azaz Zozo, a szintén bringás Kun Ádám vagy az Irie Maffiából ismert MC Kemon.

A fiatalos lendülethez pedig miért kéne csészéből szürcsölnünk a kávét, ha dobozból is megtehetjük, ráadásul tripla energialökettel súlyosbítva?

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.