„Ahol újra néven szólítanak” – Esély az újrakezdésre

A hajléktalanság nem csak fedél nélküliséget jelent. A legnagyobb veszteség a kapcsolatok elvesztése, az érzés, hogy már senkinek sem hiányzunk. Az utcán élők egyik legsúlyosabb terhe a magány – a „kapcsolati szegénység”, amikor már senki sincs, aki nevükön szólítaná őket.

Sándor huszonévesen került az utcára, iskolai végzettség nélkül, súlyos családi traumák terhével. Alkohol, drog, „rossz társaság” – a klasszikusnak tűnő sors azonban nem ért véget a lejtőn. Többször visszatért, többször elbukott. De a megbocsátó jelenlét, a folyamatos emberi figyelem és biztatás végül célt mutatott. A Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai szállóján találkozott azokkal a segítőkkel, akik nemcsak ágyat és meleg ételt adtak neki, hanem felismertek benne valamit, ami több: a tehetséget. Nemcsak meglátták benne, de saját magának is megmutatták a legfontosabbat: az embert. Egy szociális munkás bátorítására verseket kezdett írni, és első pályázatán rögtön díjat is nyert. Ez lett az első lépése visszafelé – nemcsak az utcáról, hanem saját magához is. Megjelent az első verses kötete, cikkeket ír, leszokott a drogról, dolgozik. „A máltaiak elve, hogy mindenkinek jár egy esély. Én már a harmadikat is megkaptam itt. Mindenben segítettek, hogy élhessek vele.” – mondja Sándor, aki azóta maga is olyan lett, mint azok, akik egykor őt támogatták: kapaszkodót ad a társainak.

Ibolya csaknem harminc évet élt hajléktalanként, először Debrecen utcáin, majd Budapesten a Margitszigeten, később a Déli Pályaudvar környéki aluljárókban. Eleinte több helyen is dolgozott, például egy kertészetnél, ám egy idő után már csak újságot árult, majd egy hírhedt hajléktalan banda vezéregyénisége lett. A Máltai Szeretetszolgálat Feszty Árpád úti melegedőjébe járt tisztálkodni, és mikor egy súlyos betegség következtében kórházba került, a máltai szociális munkások látogatták. Gyógyulása során egyre több időt töltött a nappali melegedőben, éjjeli menedékhelyen aludt, és elkezdett takarítóként dolgozni a szervezet intézményében. Kitartását látva felajánlották neki, hogy bekerüljön egy támogatott rehabilitációs programba. Leküzdötte az alkoholbetegséget, véglegesítették a munkahelyén, takarékoskodott, és összegyűjtött annyit, hogy saját albérletbe költözzön, éppen harminc évvel azután, hogy utcára került. „Ezt egyedül nem lehet megcsinálni. Ha nincsen, aki megfogja az ember kezét, akkor nem megy. Hiába döntöttem én el, hogy változtatok, 61 éves voltam. Hát őszintén, ki állt volna szóba velem, hogy munkát adjon? Csak a Máltai.”

Ibolyáé és Sándoré csak két történet azok közül, melyek egy melegedő falai között indultak, és reménnyé váltak mások számára is.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál abban hiszünk, hogy a valódi segítség nem csupán a testet, hanem a lelket is gyógyítja. A Máltai intézmények és programok célja, hogy ne csak túlélni segítsenek, hanem esélyt adjanak. Hogy legyen egy hely, ahol újra néven szólítják az embert. Ahol visszanyerheti önbecsülését, méltóságát – és végül a hitét is abban, hogy az élete értékes.

A Máltai Szeretetszolgálat országszerte 12 városban 64 intézményben ad esélyt az újrakezdésre. Nappali melegedőkben, éjjeli menedékhelyeken, átmeneti szállásokon és az utcai szolgálatokon keresztül gondoskodunk a hajléktalan emberekről, hogy esélyt kapjanak életük újraépítéséhez, hogy minden ember felismerje: van visszaút.

Ha Ön is hisz ebben a munkában, kérjük, ajánlja fel adója 1%-át a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak. Adjon esélyt az elindulásra, az újrakezdésre, az emberhez méltó életre.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Hogyan tudok rendelkezni?
Rendelkezek
Adószámunk: 19025702-2-44