Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

A Csigabusz sofőrje, úgy tűnik, egyszer és mindenkorra szakítani akar a kapolcsi szlengben járatára aggatott névvel. Az eső ellenére, vagy éppen azért bajtársi közösségbe kovácsolódott fesztivál-látogatók immár fizikálisan is összerázódnak a busz párás ablakai közt hányódva. Valahol, a kukoricaföldeken túl, vár minket Taljándörögd, nevével a Négyszögletű Kerekerdő világát idéző falucska. Mikkamakka és Dömdödöm kertje helyett azonban Szőke András filmrendező szocreál mesevilága felé robogunk.

A határozott fékezést követően a vidám fesztiválközönség szétválogatja végtagjait, és kirajzik a sáros utcákra, a földre, ahol a Szőke-mitológia legutóbbi darabjai születtek. Nem véletlenül: itt épült ki ugyanis a Szőke-féle multi-project rurális bázisa, a Helyfoglalás, avagy a Mogyorók bejövetele című darab hatása alatt elnevezett Mogyorók Háza.

A hely egyébként a Kapolcsi Napok Tarjándörögdi szekciójának központja is. A Mogyorók Háza ad otthont a fesztivál helyi kezdőprogramjának, a Szőke védnöksége alatt lezajló gulyásfőző versenynek. A mester az októbert idéző esőzés és a mind nyúlósabb sár ellenére is jó példával jár elöl, tüzet rak, kever, intézkedik, fűszerez, irányít. A főzőverseny nem marginális pontja a show-nak. Evés nélkül ugyanis nincs forradalom, tudhatjuk már régóta valamelyik korai filmjéből. Lehetnénk is bármelyikben, és tulajdonképpen abban vagyunk, csak éppen senki nem kamerázik. Bár, ki tudja…

Az összesereglettek, eltöltekezve magyaros ízekkel, Szőke filmjeinek megtekintésével folytatják szocio-tripjüket. Később pedig, a 69, és a Vattatyúk hullámait követve maga a multifunkcionális művész szörfözik elénk, gumicsizmában, hogy az „élő-vetítésnek” keresztelt beszélgetés keretében bennünket, gyanútlan kultúr-sznobokat mind mélyebben avasson be a Mogyorók Világegyetemének mélységeibe.

Elsőként azt konstatálhatjuk, hogy Szőke András hangulatát sem hagyta érintetlenül a szokatlanul hűvös idő, az eső, és a falu utcáin kulturális környezetszennyezést folytató - közösen éneklő - majdani szigetlakó hordák. „Egyik filmem sem tökéletes. Hiányos filmeket csinálok”- kezdi a magyar szocio-ikon. „Pénzhiányos filmeket.” Itt el is akad, hiába noszogatja beszélgetőpartnere esetlenül, csak bólogat, rágyújt, mond valamit, nevetünk, aztán megint semmi. „Beleraktam minden fontosat, vicceset a filmjeimbe, azért lettem ilyen unalmas figura” – közli durcásan, a lányszívek megmelegednek, mi többiek pedig nem tudunk mit kezdeni a dologgal. Aztán mégis elindul a mese, a szokásos, az „ahogy én látom a világot” kezdetű.

„Persze, nincs pénz, azért ilyenek a filmjeim. Amit lehetett, kihoztuk belőlük. Egyszer egy öt perces részt kellett volna csinálnunk valami Szomjas György szerkesztette filmbe. Egy éjszakára megkaptuk a kért helyszínt, egy üzemi étkezdét. Gondoltuk, ha már forgatunk, miért ne forgassunk kicsit hosszabb dolgot. Így készült a Nagy Húsleves című játékfilmem. Magunkról. Az emberekről. Mert szeretem őket.”

Aztán sorjáznak a taljándörögdi sztorik, Szőke mostanság itt él, alkot, eszik. Ha hagyják, mert az emberek „mindig csak” jönnek, mióta valaki „rávette” őt, hogy itt újítson fel egy házat. Jönnek, és beszélnek, („utálom őket”), nem tud egyedül (l)enni, csak télen, akkor viszont nagyon. A múltkor is megállt a háza előtt egy ismeretlen, és csak mesélt, mesélt, ilyen régi történeteket. Mint például, hogy a harmincas években kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép a falu mellett. A gyerkőcök odasereglettek, mert még sosem láttak aeroplánt, tán nem is tudták, mi az. Az egyik csak nézegette, és annyira megtetszett neki, hogy elhatározta, épít egyet maga is. Nekilátott, évekig szerelte, építgette, fából, deszkákból, drótból. Talicska kerekéből került neki kerék.

Mikor kész lett, a falu felvitte a gépet egy dombra, hogy a lent felállított motorra kötve felvontassák a levegőbe a szerkezetet. A motor sajnos elromlott, a főpróba elmaradt. A kísérlet híre azonban Budapestig terjedt, és egy nap megjelent néhány katonatiszt, hogy kiderítsék, milyen repülőgépet rejtegetnek a falusiak. Mikor megtalálták a gépet, és építőjét, tudták, hogy tehetséges gyerekkel van dolguk. Magukkal vitték a városba, repültették, magyaráztak neki, és néhány hét múlva már egyenruhába bújtatva küldték haza, hogy elbúcsúzzon a szüleitől, mielőtt kadétiskolába menne. De sajnos nem volt a repülősöknél a gyerekre való egyenruha, és egy matrózruhát adtak rá, aminek sapkáján történetesen fekete szalag volt a dísz. Mikor ezt a srác édesanyja meglátta, balsejtelme támadt, és többet nem is engedte el a fiát. Soha nem repült többé.

„Ezt mesélte az ismeretlen. Már megírtam a forgatókönyvet. A következő filmem lesz. Ha ki tudom fizetni az előzőből maradt tartozásaimat.”

A bájosan kaotikus Szőke-univerzum hullámai azonban ismét magukkal ragadják a rendező-színész-masszőrt, borízű történetek jönnek, a közönség nevet, odakinn lelkesen rákezd egy zenekar, aztán kinn vagyunk az utcán, esik, Szőke áll az eresz alatt, és nézi az embereket.