Kiskarácsony

Az Év Izéi - Mindennél hülyébb mondatok

Drága Olvasók!

Ezúttal 2004 emlékezetes mondatait vonszoltuk be közös erővel a Szerkesztőségi Górcső alá. Ez a meglepetések éve volt. Ki gondolta volna, hogy az SZDSZ joviális elnöke az állatos-politikusos horror legdurvább válfaját kedveli, azt, amelyikben kistermetű rágcsálók náluk nagyobb embert hoznak világra? Vagy hogy Gyurcsány miniszterelnök annyira gerontofil, hogy a vénülő feleségek mellett a jó kétezer éves Szűz Máriára is bukik? És hogy Orbán Viktor feltehetőleg ugyanolyan töpörödéssel reagál a hideg vízre, mint a legtöbb férfi? Összeállításunkban emlékművet állítunk Csisztu Zsuzsának, úgyis mint a női nem válaszának Vitár Róbertre, illetve Medgyessy Péternek, a világ legszórakoztatóbb titkosszolgálati repperjének. És még azt is megnézzük, ki volt az év pálytévesztője. Jó klikkolást kívánunk.

I. rész | II. rész | III. rész | IV. rész | V. rész | VI. rész | VII. rész | VIII. rész | IX. rész | X. rész

Az év csisztuizmusa

Utólag már könnyű bevallani, hogy sokéves pangásra számítottunk sportriporteri hülyeség vonalon, pedig az olyan alapvető tápláléka a magyarnak, mint a szódavíz vagy a bőrsajt. A nagy öregek vagy meghaltak, vagy kiöregedtek, vagy visszavonultak a rádióba. Hol vannak azok a boldog kádári évek, amikor az ember egyik nap Vas István Zoltánon és Vitár Róberten álmélkodhatott, hogy másnap már a csúcson lévő, fiatal Gulyás László vagy Knézy Jenő tegye boldoggá. Egy kor, amikor még az untermannok is olyan fajsúlyos irritálók voltak, mint Kopeczky Lajos vagy Dávid Sándor. A legendás generációból persze még így is elég sokan mozognak a porondon, de szomorú tény, hogy harminc-negyven éven át képtelenség minden nap olyanokat mondani, hogy légüres térben száll a labda. A fiatalok közül pedig igazából senki sem tudott a Nagyok örökébe lépni. Érzik, ugye? Hiába izmozik egy Faragó Richárd vagy egy Gundel Takács Gábor, sohasem tudnak séróból akkora ökörséget mondani, mint egy Gulyás, álmából felébresztve.

Idén azonban eljött a Képernyős Hülyeség Megváltója, sőt akkor inkább Jeanne d'Arcja, Csisztu Zsuzsa, és fehér ökrön lovagolva fellépdelt a trónra. A Jogar megkaparintásához elegendő volt egyetlen közvetítés, a hírhedt olimpiai megnyitó. Innen válogattuk a mezőnyt. Előre mondjuk, nem lesz könnyű a döntés, olvassa át többször is.

Az év csisztuizmusa

  • Ez a sportoló nem a szülőföldjén látta meg a napvilágot.
  • Biztosan azért ez az üdvrivalgás, mert aki a ciprusi zászlót viszi, annak a sportolónak görögös hangzású a neve.
  • (...) hiszen a mai napig Görögország ebben a minőségében nyilvánvalóan nemcsak a kontinenshez tartozó rész, hanem számos apró sziget összessége (...)
  • Jelentősége, hogy először lépett ki mondjuk egy háttér elől az emberi test formája.
  • A kapcsolatteremtés és az élet összekötésének játékos szimbóluma ez.

Az év hülye mondata politikustól

Elfogadható volt az idei termés, bár ahhoz képest, hogy volt egy választás meg egy népszavazás, a felkent népszórakoztatók kissé visszafogottak maradtak. Zsidós-gázkamrás viccben azért sok éve nem tudtak újat mutatni, most meg igen, ráadásul kedvenc ifjú szocialista nácivadászunk, akit egy óvatlan pillanatra eloldoztak a futószárról. Az undorító vizuális koncepció kategóriában feltétlenül Kuncze SZDSZ-elnök nyert, akiben feltámadt a mindig is elnyomott bábaasszony, és elképzelte a világ legdurvább gátmetszését, vagyis azt, hogyan szülné meg - ráadásul nem is egy, hanem több - egér Répássy fideszes képviselőt. Orbán Viktor rejtetten azzal vádolta meg a komenistákat, hogy - nyilván hideg víz és némi költségvetési bűvészkedés bevetésével - direkt összezsugorították a magyar férfiak péniszét. Emlékezetes pillanat volt, amikor Gyurcsány miniszterelnök a lelkészes beszédmódról egyszerre csak adomázó parasztbácsisba akart váltani, de csak egy öregecskedő feleségig jutott. Szemezgessen és válasszon, a langyosokat úgyis kiköpi az Úristen.

Az év hülye mondata politikustól

  • Akinek kétszobás lakása van, az általában megérdemelne hármat, akinek három, az négyet, akinek négy, az egy családi házat; akinek öregedő, öregecskedő, öregeskedő?, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat, akinek rendetlen gyereke van, az rendesebbet.
    Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Nap-keltében
  • Á, nekik már nem volt hideg! -
    viccelődött a vészkorszak áldozatain Zuschlag János, a FIB-ISZ az eset után lemondott alelnöke a Terror Háza előtt október közepén, amikor Marsovszky Balázs, budapesti FIB-ISZ-elnök a hungarista eszmék felmelegítése miatt tiltakozó sajtótájékoztató előtt azt kérdezte tőle: "Gondold el, hogy ebben az időszakban milyen hideg volt szeren..., szegény embereknek?" Mindezt a Hír Tv kamerája rögzítette.
  • A magyar családoknak az összezsugorodás, az összetöpörödés éve volt.
    Orbán Viktor februári évértékelő beszédében
  • Vajúdtak az egerek, és Répássyt szültek
    Kuncze Gábor (SZDSZ) a Parlamentben, miután Répássy Róbert (Fidesz) kiszivárgott ügyészségi dokumentumokat ismertetett a K&H-Kulcsár-ügyben állítólag emlegetett, Gyucsányi nevű figuráról
  • Vissza kell adni a munka örömét.
    Orbán Viktor februári évértékelő beszédében
  • A sajtóetikával teljes mértékben ellentétesnek tartom az Index eljárását, azt, hogy beküld valakit, kampányszervezőnek álcázva álruhában, álbajusszal, álszakállal, és ott felvételt készít vagy jegyzeteket készít, majd ebből meglehetősen önkényesen válogatva emel ki részeket -
    jelentette ki Kovács László, az MSZP akkori elnöke áprilisban, miután az Index újságírója riportot készített az EP-választásra készülő szocialisták Csapatjáték nevű kampányának eligazítóján. Kovács ezután így folytatta: Mindenesetre azt gondolom, hogy az internetfelhasználók jó, ha tudják, hogy az Index milyen módszerekkel dolgozik, és így most már értem, miért van annyi, a valósággal köszönőviszonyban sem lévő tudósítás az Indexen.
  • ...és akkor a probléma el lett volna iminálva.
    Bőhm András (SZDSZ) a Klub rádióban
  • Azt kérdezgetik maguktól [az emberek], hogy vajon csak egy ország van-e vagy netán több is, amely képes arra, hogy meghatározza, mi történjék és mi ne ebben az országban -
    jelentette ki Kövér László a Fidesz választmányi elnöke és nem mellesleg az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke egy pécsi fórumon, ahol kifejtette, azt nézik az emberek a térképen, hogy melyik állam fővárosában székelő titkosszolgálatok mozgatják a szálakat a magyar kormányon keresztül, mert szerinte akkora károkozás folyik az országban.
  • Lehet, hogy valaki azt gondolja, ez Mária országa, de ahogy látom, Mária a kezét mindenképpen levette róla, és csak mi vagyunk itt, mi tudjuk formálni.
    Gyurcsány sportminiszter egy konferencián
  • Fel kell emelni végre a horizontot, a politika horizontját.
    Kiss Péter miniszterelnök-jelölt-jelölt az MSZP kongresszusán

Az év medgyessyzmusa

A demokratikus kor magyar miniszterelnökeinek kedvenc sokkolóeszköze volt a hangfegyver. Antall végtelenül indázó körmondatokkal fojtotta meg a hallgatóságot, Horn Gyula egy alkalommal az erópaunió szó egyszerű kimondásával harcképtelenné tette a rátámadó pofoszost, Orbán Viktor a hadarásból úgy váltott hipnotizáló hatású, lassú tempóra, hogy azzal a polgári oldal mellé állította az összes jamaikai származású szavazópolgárt. Aztán jött Medgyessy Péter, aki kedvenc könyve, az Óz, a csodák csodája alapján úgy gondolta, a dadogós robotember figurája garantálja a sikert. A hálátlan publikum és az SZDSZ-es aknamunkások sajnos idő előtt véget vetettek a népszórakoztatásnak, de Medgyessy két év alatt is az emlékezetes rétorok közé tudott emelkedni. A rózsadombi repper emlékének adózva külön kategóriában bocsátjuk szavazásra ezt a három válogatott, idei medgyessyzmust. (Ja, és a folytonosság, úgy tűnik, nem szakad meg, Gyurcsány miniszterelnök ígéretesen kezdett az öregecskedő feleségekkel.)

Az év medgyessyzmusa

  • Útelágazhoháhoe, útelágadozseoá... nehéz szó... útelágazoháshoz érkeztünk, de nem nehéz a választás.
  • Az egy nagyon jó dolog, ha a munkából van jövedelem.
  • Amikor felcser..., felcserepedő gyerek lettem.

Az év pályatévesztője

A pályatévesztők országa vagyunk. Életünk első felében magolunk, később pedig már sem a szövegösszefüggést nem értjük, sem a problémákat nem tudjuk megoldani, kevés vigasz, hogy a tananyagot azért elmondanánk, de azt meg sohasem kérdezi senki A magyar közoktatásról hármas alá teljesítménye meg is látszott vezetőink idei teljesítmény. Keller "Vadászles" László ugyan postafordultával küldözgette az ügyészségnek dolgozatait a közpénzek vélt károkozóiról, egyre kínosabbá váló ügyei miatt, eltanácsolták a közpénzügyi pályáról. Kovács "Energiamegmaradás" László annyival jobb helyzetben van, hogy ő még azelőtt le tudott állni az energetikával, hogy Európa sötétbe borult volna. Igazán elszomorító az is, hogy a narkomán bölcsészek sikerszakmájával, a szociológiával éppen Demszky Gábor nem tudott megbirkózni, az pedig már maga a szégyen, hogy éppen a főúttörő Rácz Péterről derültek a tizenkét ponttal homlokegyenest ellentétes ügyletek.

Kovács László - energiapolitika

Szavazzon!Nem Kovács László éve volt az idei. Majdnem állás nélkül maradt a Horn Gyula korabeli külügyminiszter-pártelnök, amikor az év közepén váratlanul a pályamódosítás mellett döntött. Ebben a korban pedig köztudottan nehéz állást találni, még akkor is, ha az ember képzett etikus, és könnyen beletanul az energiaügybe. A vizsgára való felkészülést azonban elrontották a begyurcsányozott szocialisták, miután a tisztújító szablyát önmaga ellen fordító párt akkora patáliát csapott, hogy nem ment a tanulás. A valamikori szürke européer playboy szemét végül kiszúrták egy adóügyi biztosi állással. Ha Ön mégis inkább úgy gondolja, nincs összeurópai energia Kovács László trafószerű mellkasa nélkül, még véletlenül se szavazzon jelöltünkre.

Demszky főpolgármester és a szociológia

Szavazzon!Demszky Gábor istenien lovagol, az átlagosnál jobban rock 'n' rollozik, és mindannyiunknál ügyesebben tud faarcot vágni, amikor az utcán megrohanják az öregasszonyok. A társadalomtudományokba azonban az idén beletört a kanos városvezető bicskája, amikor éppen önnön viselkedését próbálta elemezni. Miután egészen kivételes lebukássorozata végére kiderültek nyaraló-, autó- és lóbérlési ügyei. A séma egyszerű volt: Demszky fővárosi cégektől kölcsönzött ezt-azt - például terepjárót - sokkal olcsóbbért. Amikor kiderült, hamut szórt a fejére: "A hibás döntések oda vezettek, hogy azt a látszatot keltettem, mintha dzsentri típusú, nagyuras allűrökkel rendelkező politikus volnék." A nagyuras allűrökről szerkesztőségi szociológusunknak nem a harmadáron való terepjáróbérlés ugrott be, hanem a dévaj éjszakán a kristálytükörbe hajigált Land Roverek víziója. A dzsentrik meg, ugye, azért voltak dzsentrik, mert már nem voltak nagyurak. A főpolgármester büntetése: egy hét a legendás nyaralóban, összezárva Dessewffy Tibor szocialista bérszociológussal.

Rácz Péter főúttörő - ingatlanszakma

Szavazzon!Idén szeptemberben kezdődött az úttörőszövetség elnökének büntetőpere. Pályatévesztő jelöltünk zászlófelvonás, tinidiszkó-szervezés vagy a nőnemű rajtitkárok gondos eligazítása helyett ugyanis vesztére ingatlaneladásba kezdett. Rendes úttörőként egy csillebérci vadászházzal kezdte, de nem volt szerencséje, mert 94 helyett csak 15 millió forintot kapott érte. Ezzel csak azért nem került át a lúzerek mezőnyébe, mert unokatestvérének cége volt a vevő, aki ráadásul hajlandó volt kiadni neki a házat.

Keller László - közpénzügyi államtitkárság

Szavazzon!Keller Lászlót mint a közpénzügyi versenyszám negatív győztesét indítottuk a pályatévesztők idei derbijébe. Pedig a Fideszt saját brandjével, egy hatalmas méretű masszív bajusszal ijesztgetni nem kis bátorságra vall. Gyanúnk szerint saját bőrét féltette, amikor a Polt Péteren Fogást Találni szocialista hadművelet keretében a legfőbb ügyész vadásztársait törvénytelen eszközökkel, vadásznaplók segítségével próbálta leleplezni. Hát nem lett volna egyszerűbb - igaz veszélyesebb - vállalkozás vaddisznójelmezben csörtetni a vadászkompánia körül? Mi legalábbis azt képzeltük, a közpénzügyek tisztaságának őrzőit legalábbis Dugonics Titusz génjeivel kezelik. A karók azonban már korábban bevésődtek a párttagkönyvbe, amikor a Miniszterelnöki Hivatalban szolgáló Keller-főtanácsadót meggyanúsították, hogy Kulcsár Attilának másolt PSZÁF-jelentésenek, a xerox ára pedig 0,5-1 millió forint/oldal lehetett. Ha ezek után Ön is atyai cibálás céljából nyúlna Keller bajusza felé, tegye meg ezt többfunkciós szavazógépünk segítségével, és bökjön.

Az év pályatévesztője

  • Kovács László - energiapolitika
  • Demszky főpolgármester és a szociológia
  • Rácz Péter főúttörő - ingatlanszakma
  • Keller László - közpénzügyi államtitkárság

Az év szentbeszéde

A buzgó és túlbuzgó egyházfiak 2004-ben sem szűntek meg űzni az ördögöt, mire az ördög kaján vigyorral jegyzetelni kezdett, aztán a szövegeket elküldte a világ összes bulvárlapjának, azzal a szándékkal, hogy a szentéletűeket köznevetség tárgyává tegye.

Kurt Krenn az egyházi nyelves csókról

Szavazzon!"...A jelenetek valójában megrendezett, ifjonti bohóságok... Ezek a dolgok természetesen az én hatáskörömbe tartoznak, de nincs közöm hozzájuk. A felvételen, amelyen az intézmény helyettes vezetője szenvedélyesen csókolózik egyik tanítványával, valójában a karácsonyi istentisztelet után váltott békecsók látható. Ennek semmi köze a homoszexualitáshoz. Az egyházi előírások amúgy sem szankcionálják a nyelves csókot."

Rocco Buttiglione és az európai értékek

Szavazzon!"Úgy gondolom, a homoszexualitás vétek, de ennek nincs hatása a politikára, hacsak azt nem mondom, hogy a homoszexualitás bűncselekmény."

"A nők szerepe az, hogy gyerekeket szüljenek, a férfiaké pedig, hogy megvédjék őket."

Gyulay Endre és az államelmélet

Szavazzon!"Úgy érzem, egy kissé mintha méltatlanok lennénk a határon túli magyarokhoz (...) a népszavazás tanulságait tekintve úgy tűnik: a magyar nép nem ért meg a demokráciára."

Ricardo Martino a keresztényellenes inkvizícióról

"Pénzes és arrogáns új szent inkvizíciók intéznek támadást az egyház állásfoglalásai ellen, főleg Európában... E lobbik összekeverik a nemek szerepét, és gúnyt űznek a férfi és nő közti házasságból."

Az év szentbeszéde

  • Kurt Krenn az egyházi nyelves csókról
  • Rocco Buttiglione és az európai értékek
  • Gyulay Endre és az államelmélet
  • Ricardo Martino a keresztényellenes inkvizícióról
hirdetés
N;N;