Kiskarácsony

Így szavaztak Önök!

Az év Izéinek újbaloldali Mark Spitze Gyurcsány miniszterelnök volt. Az éremhalmozó versenyző a papírformának megfelelően elvitte az Év miniszterelnöke címmel járó szobrocskát és az egyik legkeményebb elitkategóriában, az Év hülye mondata politikustól-kontesztben is győzni tudott.

Az év leghülyébb mondata politikustól

#alt# MSZP-s kormányfőhöz illően a Napkeltében lőtte el azt, hogy Akinek kétszobás lakása van, az általában megérdemelne hármat, akinek három, az négyet, akinek négy, az egy családi házat; akinek öregedő, öregecskedő, öregeskedő?, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat, akinek rendetlen gyereke van, az rendesebbet. Jobbos hazugság, hogy eltűnőben van az SZDSZ legendás szürkeállománya. A koalíciós partnert képviselő Bőhm András csak igen szoros versenyben maradt le főnökétől azzal, hogy ...és akkor a probléma el lett volna iminálva. Orbán Viktor rétor az idén sajnos be volt rekedve, így csak bronzra volt jó, hogy A magyar családoknak az összezsugorodás, az összetöpörödés éve volt.

Az év szentbeszéde

Mielőtt belecsapnánk a belpolitikai lecsóba, kiosztjuk Az év szentbeszéde díját, amire idén az Önök szavazatai alapján egy osztrák katolikus pap, bizonyos Kurt Krenn lett érdemes. Krenn atya az egyházi nyelves csókról értekezett, amit az egyházi előírások amúgy sem szankcionálják a nyelves csókot."

Az év miniszterelnöke

Olyan éve még nem volt a magyar parlamentáris demokráciának, hogy ennyi miniszterelnök-jelölt közül tudott volna választani a polgár, igaz, a végső szót - sokak bánatára - nem a nép, hanem az MSZP vezetése mondta ki. Nem éppen meglepő módon az önmagát egy látványos mozdulattal tökönrúgó miniszterelnök, Medgyessy Péter nem az első helyen végzett, ám még így is maga mögé tudta szorítani Kiss Péter kancelláriaminisztert. Az idén többször leszereplő, sőt önnön végzetét a Hír Tv-ben beharangozó Orbán Viktor kifejezetten rosszul szerepelt viszont Gyurcsány "Kispap" Ferenc mögött a második helyen. Ez csak azért meglepő, mert az irritálók versenyében a két versenyző között kifejezett paraszthajszálnyi volt a különbség.

Az év medgyessyzmusa

#alt# Azért, hogy Medgyessy Péter se maradjon ki a díjazottak közül, ravaszul egy direkt személyére kitalált versennyel próbáltuk meg felvidítani a jelenleg utazó diplomataként munkálkodó exminiszterelnököt. Az év medgyessyzmusa kategóriában kizárólag tőle idéztünk, és kiváncsian vártuk, melyik híressé vált mondata lesz benne a következő Magyar Szállóigék gyűjteményes kötetbe. Nem csalódtunk Önökben! Medgyessy Péter végtelen variációban felidézhető, parlamenti beszédként hajmeresztő élményt nyújtó Útelágazhoháhoe, útelágadozseoá... nehéz szó... útelágazoháshoz érkeztünk, de nem nehéz a választás mondata nyerte el az önök tetszését leginkább.

Az év politikai eseménye

Tudták Önmagukról, hogy képesek elválasztani a búzát az ocsútól? Nem? Pedig arra nem gondoltunk volna, hogy ennyire érzékenyek az igazán fontos dolgokra! Az év politikai eseménye díjat ugyanis - igaz, szoros versenyben - Magyarország európai uniós csatlakozásának szavazták meg. A helyezési sorrendet bogarászva pedig meg kell állapítsuk, Önök egy kész történelemkönyven át tekintenek a világra, a 2. és 3. helyezett valószínűleg ugyancsak szerepelni fog unokáink LCD-kijelzős tankönyveiben: szorosan a csatlakozás után futott be Medgyessy Péter bukása és alig valamivel maradt csak le a december 5-ei népszavazás.

Az év ügynöke

Olvasóink díjazták azt a fordulatot, hogy az István, a király című istenes-kacagányos Kádár-életrajz Koppánya nem egyszerűen egy ősmagyar jelmezbe bújt, fékezhetetlen libidójú Nagy Imre volt, de civilben komcsi besúgó is. Vagyis a ritka erős mezőnyből Vikidál "Dalos ügynök" Gyulát emelték a trónra az Év ügynöke versenyben. Neve elhallgatását kérő szerkesztőségi politológusunk meglepetésnek nevezte, hogy csak Forró "Szilágyi Ákos ügynök" Tamás fedett újságíró tudott lépést tartani a kommunista ifjúsági szövetség kedvenc fémzenészével. No meg Molnár Gál Péter kritikus úgy-ahogy.

Az év tudatmódosulása

Igényes a magyar drogközönség: könnyű kábítószerekkel Önöket nem lehet lázba hozni. Olvasóink hangosan kacagtak a csajokkal spanglizó Okin, a szájuk széle sem rándult a fűcsempész politikus fiúk hallatán, de még az ipari méretű marihuánaültetvénnyel lebukott Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó sem tudta maga felé rántani az egeret. Önöknek központi idegrendszerre ható kábítószert tartalmazó cukorka kell, zászlóégetés meg dadaizmus. Hát tessék, Az év tudatmódusulása díjat 2004-ben M. Giorgio Richárd izraelizászló-égető egyetemista vitte el.

Az év pályatévesztője

Gigászok csatájának bizonyult Az év pályatévesztője díjért indított derbi, amiben a két esélyes Kovács László EU-biztos és Demszky Gábor főpolgármester viaskodott egymással. A magát egyszerre sem nagyúrnak sem dzsentrinek nem tartó, miközben az idei évben nyaralójával és terepjárójával hírhedté vált Demszky szociológusi buktája azonban nem volt elegendő Kovács "Bukott diák" László exkülügyminiszter teljesítményéhez, aki kétszer lekörözve a mezőnyt nyerta a versenyt.

Az év mérgezése

#alt# Vasgyomor kellett az idei év túléléséhez, a januári bejglizabálás után szinte minden hónapra jutott egy mérgező élelmiszer, csoda, hogy egyben vannak! A szavazatok alapján úgy tűnik két mérgezés borította ki Önöknél a bilit. Az év mérgezése díjat toronymagasan vitte az aflatoxinnal mérgezett pirospaprika botránya, de Viktor Juscsenko dioxinügye sem hagyta Önöket érzéketlenül. Az ukrán ellenzéki jelölteknek - aki azóta megnyerte az ukrán elnökválasztást - azért nem kell fődíj nélkül távozni Az év elnökválasztási csalásának versenyét különösebb vesződség nélkül nyerte meg.

Az év uszítója

Multimédia ide, Nagy Világháló oda, flashmob, gonosz mémek, PowerPoint és hálózatelmélet amoda, önök egy igazi régivágású, a stencil-ragasztó-selyemzászló koordinátarendszerben mozgó uszítónak adták a koronát. Hiába próbálkozott a Matula Magazin flash animációval megszentségteleníteni a Megváltó erekcióját, hiába uszított az Index html-kódokba rejtve a mocskos üzenetet, hiába sugárzott a Tilos ultrarövid, ámde egyházellenes hullámokat, hiába reppelt és buzizott Paizs "Sickratman" Miklós, Önök inkább a hungarista Bácsfi "Ordaseszme és Bőrradír" Diánának adták Az év uszítója díjat. Ha úgy nézzük, megsüvegelésre méltó teljesítmény, hogy néhány szabadidős őrülttel és egy halom fénymásolt A4-es lappal ezreket mozgatott meg a szeles októberben, mialatt ő egy jól fűtött zárkában melegedett.

Állva hagyta a kamukoncert mezőnyét Liza Minnelli, akinek behirdetett show-ja helyett a sajátos humorú szervezők perverz meglepetésként Bonnie Tylert prezentálta a fizető nézőknek, 10 és 35 ezer forint közötti áron.

Drága olvasók! Ezután már tényleg csak annyit tudunk mondani, hogy boldog új évet!

I II. III.
Az év miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor Medgyessy Péter
Az év hülye mondata politikustól Akinek kétszobás lakása van, az általában megérdemelne hármat, akinek három, az négyet, akinek négy, az egy családi házat; akinek öregedő, öregecskedő, öregeskedő?, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat, akinek rendetlen gyereke van, az rendesebbet.
Á, nekik már nem volt hideg! -
viccelődött a vészkorszak áldozatain Zuschlag János
A magyar családoknak az összezsugorodás, az összetöpörödés éve volt.
Az év medgyessyzmusa Útelágazhoháhoe, útelágadozseoá... nehéz szó... útelágazoháshoz érkeztünk, de nem nehéz a választás. Az egy nagyon jó dolog, ha a munkából van jövedelem. Amikor felcser..., felcserepedő gyerek lettem.
Az év politikai eseménye EU-csatlakozás Medgyessy Péter bukása Népszavazás
Az év ügynöke Vikidál Gyula (Dalos ügynök) Forró Tamás (Szilágyi Ákos ügynök) Molnár Gál Péter
Az év tudatmódosulása M. Giorgio Richárd Farkas Péter Tóth József fiai
Az év uszítója Bácsfi Diána Paizs Miklós Jobbik
Az év mérgezése Paprika aflatoxinnal Juscsenkó és a dioxin Gyógytea ürülékkel
Az év elnökválasztási csalása Ukrajna Egyesült Államok Románia
Az év szentbeszéde Kurt Krenn az egyházi nyelves csókról Rocco Buttiglione és az európai értékek Gyulay Endre és az államelmélet
Az év pályatévesztője Kovács László - energiapolitika Demszky főpolgármester és a szociológia Rácz Péter főúttörő - ingatlanszakma
Az év kamukoncertje Liza Minnelli-koncert Eurokoncert Pavarotti-koncert


hirdetés
hirdetés
N;N;