Ponty

A magyar családok default karácsonyi hala. Csak azért említjük, hogy rögtön tovább is ugorhassunk. Ugye Ön is rettentően unja a rántott pontyot uborkasalátával és krumplival? Idén legyen Ön is punk, és nézzen szét a többi fajta között. Megéri.

Lazac

A kísértés óriási. Ön ott toporog a halas pult előtt, már mondaná, hogy három szép pontyfejet, meg ott, azt a barnásabbik busabőrt, amikor az egyik bádogtálcán észreveszi a csinos, narancsszínű lazacszeleteket. Végül is karácsony van, eccerélünk, miért is ne? – mondhatná magában ekkor.

De ne mondja.

Hiába az életmódmagazinok és brókerstílusú éttermek évek óta tartó kampánya, a lazac valójában nem különösebben jó ízű halfajta, csak szépen lehet fényképezni, plusz a nevéhez valahogy kötődik a luxus érzése. Ez a hamis imidzs nyilván a füstölt lazacfilének köszönhető, ami natúr verziójával ellentétben ízletes.

Ha Ön nem az a fajta ember, akit egy újságíró bármiről is le tudna beszélni, a lazacot feltétlenül sütve készítse el. Ha kevés olajban natúr kisüti, nem hibázhat nagyot. De csinálhatja gazdagon is, ekkor körítse zöldfűszerekkel, squashlabdákkal, szivarvágóval, borostyán madzsettagombbal, tálalás előtt pedig morzsoljon rá egy előre flambírozott bronzáriumbérletet.

Csuka

A halpiacok talán leginkább alábecsült árucikke a csuka, amely azért is rokonszenves állat, mert a horgász szakírók olyan neveket adnak neki, mint a krokodilpofájú és a vizeink tigriscsíkos útonállója. Kár, hogy nem horgász szakírók tudósítanak a Parlamentből, kíváncsi vagyok, hogyan neveznék el Mátrai Mártát.

Ezt az ijesztő külsejű, ám annál aromásabb ragadozó csontoshalat nyugodtan nevezhetnénk a víziállatok birkájának, ha ennek lenne bármi értelme. De nincs, úgyhogy maradjunk annyiban: a csuka jellegzetes ízű húsát nem mindenki szereti, főként azért, mert nem meri megkóstolni. Pedig, pedig. Egyedül a szálkáival kell vigyázni, mert kicsik, puhák és sunyik, mint egy magyar futballista. Ez azonban ne riasszon vissza senkit, mert a száraz, tömör hús könnyen lemezeire válik, így az alattomos csontocskák végül mégis kiszedhetők belőle.

A csuka sütve és főve is pompás fogás. Ha sütjük, érdemes szalonnával borítani, mert a húsa tényleg igen száraz, belülre meg tetszés szerint pakolhatunk bármilyen tölteléket. Olajban hirtelen kisütve vagy rántva sem rossz. Főzve a szalonnás pörkölt a klasszikus választás, az ünnepekre tekintettel feltétlenül túrós csuszával. Titkos tippünk: ha a halászlébe beletesz egy maximum háromnegyed kilós csukát, akkor Önnek és szeretteinek nagyon jó lesz, sokkal jobb, mint korábban bármikor halászlézés közben. De ne vigye túlzásba, mert az íze túladagolás esetén elnyomja a lengyelpiacon vásárolt paprikából kioldódó míniumét, amiért igazán kár lenne.

Süllő

A horgász szakírók – hogy könnyebben meg tudják különböztetni a kardfogú tigristől – egyenesfogúnak nevezték el a hazai vizek legelitebb halát. Kevés a szálkája, tökéletes a halmazállapota, kellemes, de enyhe az íze, gusztusos hófehér a színe, emiatt igazán szabadon kísérletezhetünk vele a serpenyőben. Egy szabály van: főzni nem szabad, egyébként minden ér.

Filézve venni őrültség, annyival többe kerül, mint egyben. Gondolja a skót, aztán azt veszi észre, hogy a házastársa szekercét állított a homlokába. Mert a süllő rettenetes titka az, hogy iszonyú nehéz megpucolni. Az apró pikkelyek mélyen belenőttek a bőrbe, ezért a normális pikkelyezés menete a következő:
1.) A süllőt deszkára helyezzük, ügyesebbik kezünkbe kést fogunk, a másikkal leszorítjuk a vízihullát.
2.) A kést faroktól a fej felé végighúzzuk a bőrön. Nem történik semmi.
3.) Erősebben végighúzzuk.
4.) Felidézzük Lendvai Ildikó legjobban sikerült riposztjait, majd izomból beledőlünk.
5.) Az a néhány pikkely, amely enged az erőszaknak, nyolcméteres sugarú körben szétpattan, behatolva minden, egy mikronnál tágabb résbe.
6.) Ön elkeseredésében kezébe veszi Gundel Takács Gábor első kötetét, de aztán a gyermekeire gondol, és leteszi, majd a véres deszkára borulva sír egy sort, végül kidobja a süllőt a szemétbe, és kisüt a családnak egy csomag bélszínrolót.

Ha nem akarja, hogy így történjen, a süllőt pikkelyezés előtt locsolja le egy fazék forrásban lévő vízzel, így a pikkely csak három méterre pattan, és sokkal könnyebben kijön. Vagy filézze ki. Ez több ujj potenciális elvesztését jelenti, de vannak esetek, amikor legalábbis érdemes mérlegelni.

Pisztráng

Gyanúsan jó a híre, mégis finom húsú hal. Nagy előnye, hogy egyáltalán nem kell pikkelyezni, mert a pikkelyei nem egyszerűen ehetőek, de a hőtől összeolvadt, ropogós rétegük az igazi csemege az egészben. Nem csak sütve és rántva élvezhető, jól áll neki a gőzön párolás és a főzés, valami jól bezöldségelt lében. Savanyú levesben főzve állítólag szépen megkékül, nekünk a gyakorlatban csak pocsolyaszínű példányokat sikerült előállítanunk.

Harcsa

Az őshonos halak elitjébe tartozik, az árát nézve feltétlenül. A piacon legyünk nagyon óvatosak a hatalmas példányokból vágott, államtitkárarc-méretű szeletekkel. A harcsa ugyanis nagykorára elzsírosodik, de valami olyan sunyi módon, hogy az ember hiába operálja le a bőr alatti zsírréteget, a gusztustalan anyag tovább szivárog a hús rostjai közül. A harcsa egyébként bármilyen formában remek, a pörkölttől a rántott verzióig, hosszú filéiből pedig remek töltött tekercseket tekercselhetünk, ha éppen elkap minket a kreatív roham. Egy harcsafej minden halászlének jót tesz, feldogozás előtt mindenképpen mutassuk meg ijedősebb rokonainknak.