|
|
Ingyenes ECDL-vizsga diákoknak2003. január 30., csütörtök 20:04
Ingyenesen tehetnek számítógép-kezelői vizsgát a középiskolák idén végzős diákjai. Az oktatási tárca az Európai Unióban is elfogadott bizonyítványt, illetve az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítés oklevelének megszerzését 120 millió forinttal támogatja. A lehetőséggel élni kívánó tanulóknak október 31-ig kell sikeres vizsgát tenniük.
Az Oktatási Minisztérium 120 millió forintot különített el, hogy a 2002-2003-as tanévben utolsó évfolyamos gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai diákok ingyenesen szerezhessék meg az ECDL-bizonyítványt (European Computer Driving Licence: az Európai Unió által támogatott, egységes európai számítógép-kezelői bizonyítvány, mely nem elsősorban informatikai, hanem felhasználói ismereteket hivatott igazolni), illetve az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő számítógép-kezelői szakképesítés oklevelét. Ezt Magyar Bálint, az oktatási tárca vezetője jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján. A miniszter azt mondta: várhatóan mintegy 12 ezer diák jelentkezik majd a vizsgákra, de a tárca nagyobb érdeklődés esetén is elő tudja teremteni a többletforrásokat.
Azoknak a tanulóknak, akik sikeres ECDL-vizsgát tettek, lehetőségük van az OKJ-s számítógép-kezelő szakképesítés megszerzésére is, erre újabb állami támogatásokat vehetnek igénybe. Magyar Bálint közölte: a jövőben az ingyenes vizsgalehetőségeket szeretnék kiterjeszteni az alsóbb évfolyamokra is. Az OKJ-s és az ECDL-vizsgákra október 25-ig folyamatosan lehet jelentkezni. Előbbiről a Nemzeti Szakképzési Intézetben, illetve a www.nive.hu oldalon lehet információkat szerezni, utóbbiról pedig a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságnál vagy a www.ecdl.hu weblapon. |
hirdetés
|