Egy gombostűt se lehetett leejteni
A Critical Mass előszele már pénteken lecsapott, a budapestieknek – a lustáknak is – más esély híján biciklire kellett ülniük, vasárnap pedig úgy tűnt, mindenki, értsd, mindenki előszedte a biciklijét, zsongott a város. A Deák téren kicsit megriadtam a tömegtől, de meglepő nem volt, már évek óta hasonló látvány fogad. A nagy ijedtségre beültünk a Platánba.
Közben jött a hír, hogy 80 ezren vonulnak keresztül a városon, állítólag rekordot döntött a résztvevők száma, az Erzsébet hídról Budára érkezők legnagyobb része csak tolta a kerékpárját. A Platán akkor már dugig volt, jó eséllyel a város több vendéglátóhelye is remek forgalmat bonyolított, a Gödört például alig lehetett beközelíteni.
Ehhez képest a főváros környékén nem kifejezetten építenek a biciklisek pénztárcájára. Pont egy hete voltunk Vácon, a bicikliút Dunakeszi után kifejezetten jó élmény volt, de egy zsírbüfén kívül nem nagyon találtunk lehetőséget evés-ivásra. Lehet, hogy csak azért, mert előszezon van, vagy mert egy-két sarokra a bicikliúttól bujkálnak a kockásabroszos vendéglők, de ők sem tartják fontosnak, hogy felhívják magukra a biciklisek figyelmét.
Erről eszembe jutott a Fertő tó környéke, ami maga a Kánaán, még előszezonban is. Egymást érik a kisvendéglők, borozók, mindegyiknél profi biciklitároló, a pincérek a fűben fetrengő túrázóktól veszik fel a rendelést, piknikhangulat uralkodik és mindegyik hely kellemesen tele van. Ebből azért az látszik, hogy a vendéglátósoknak érdemes nyitniuk a biciklisek felé, de valamiért ez a főváros környékén még nem működik. Talán rá kéne szokni a szendvicscsomagolásra.
Rovataink a Facebookon