Lazaruhás diplomaták kerékpáros felvonulása vasárnap

2009.03.24. 18:16
Diplomaták biciklis ruhában, a civilek pedig öltönyben, nyakkendőben tekernek végig a városon vasárnap egy kisebb biciklis felvonulás keretében, amelyet a föld napján rendezett nagy critical mass előrendezvényeként szerveznek meg. A Critical Diplomass nevű rendezvény érdekessége, hogy azon nagykövetek és Magyarországra akkreditált diplomaták vesznek részt, és hozzájuk csatlakoznak a civilek.
A Magyar Kerékpárosklub elnöke, László János elmondta, hogy a cseh nagykövet kereste meg őket, mert mint az EU soros elnökségének budapesti képviselője, szeretnék felhívni a világ figyelmét erre a kiemelkedő budapesti rendezvényre. Mivel a tavaly már 80 ezer fő részvételével zajló felvonulást példaértékűnek tartják, a közös biciklizésre meghívtak már diplomatákat is.
 
A március 29-i túra Budapest látványosságai mellett a bringázás szempontjából fontos helyszíneket és útvonalakat is bemutatja a résztvevő EU-diplomatáknak, családtagjainak és a csatlakozó civileknek. A szervezők kérésére a diplomaták bringásruhában tekernek majd, a civilek pedig öltönyben és nyakkendőben, az alkalomhoz illően.
 
A kezdeményezés célja a vasárnap délutáni könnyed időtöltés mellett a városi
biciklizés, mint alternatív közlekedési eszköz népszerűsítése. A túra egyben beharangozó eseménye a Föld Napja alkalmából megrendezésre kerülő hagyományos Critical Mass
felvonulásnak is.

Találkozó: március 29., 15:00, Cseh Köztársaság Nagykövetsége (1064
Budapest VI., Rózsa u. 61.)

Útvonal: Rózsa utca - Dózsa Gy. út - Millenáris Velodrom - Hősök tere
- Oktogon - Blaha Lujza tér - Astoria - Deák tér - Parlament - Lánchíd
- Bem rakpart - Margit híd - Margitsziget - Szent István körút -
Andrássy út - Rózsa utca

Dress code: lezser öltözék diplomatáknak, alkalomhoz illő
elegáns megjelenés civileknek