Mikor halnak leginkább a New York-i biciklisek?

2009.04.08. 16:44
29 hozzászólás

Délután. Mégpedig 15 és 20 óra között. A nap 21 százaléka alatt történik az összes halálos kimenetelű bringabaleset 38 százaléka. Éjféltől hajnalig viszont statisztikailag kevésbé kell tartani a tragédiától. Tehát: „Csúcsidőben jobban figyelj!

Tanulságos szentenciákkal elemezte ki az egyik New York-i kerékpáros blog a város által néhány napja publikált összesített közúti baleseti statisztika vonatkozó részeit.
 
 
A blogger szerint nem luxus használni a brigautakat, mert a felfestett biztonsági sávokon belül csak egyetlen egyszer gázoltak halálra kerékpárost 1996 és 2005 között, pedig ebben az időszakban összesen 225-en vesztették életüket.
 
A halálos balesetek 92 százaléka gépjárművel történt ütközés volt, és jelentős hányaduk, 88 százalék, kereszteződésben, vagy ahhoz közel történt. Tehát: „Kereszteződésben fokozott figyelem szükségeltetik!
 
A fejsérüléses halálesetek 97 százalékában a bringás nem viselt védősisakot, ami „nagyon jó emlékezető a bringásoknak, hogy a sisakot márpedig hordani kell”.
 
Különösen önveszélyes akciókra is rászánja magát a New York-i kerékpárosok egy része. A halálesetek 7 százaléka olyan autópályákon következett be, ahol elvileg tilos biciklizni. A vagánykodóknak most viszont már tudniuk kell, hogy „a tilosban bringázásnak meg van az ára”.

 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?